A VPN utódján dolgozik a Google

A VPN utódján dolgozik a Google

2013. október 14. 23:02, Hétfő
Ben Fried, a keresőóriás informatikai vezetője érdekes részleteket árult el a már használt, illetve a fejlesztés alatt lévő eszközökről és rendszerekről. Különösen két megoldást emelt ki.

Az All Things Digital a Google belső IT-rendszereit és -stratégiáját vette górcső alá Ben Fried informatikai vezető segítségével. Többek között kiderült, hogy a menedzser a notebookok esetében kifejezetten ellenzi a dolgozók saját készülékeinek használatát, és a társaság szigorúan tiltja számos alkalmazás, illetve szolgáltatás használatát is. Ezek közé tartozik például a tárhelyet biztosító Dropbox, mely helyett a Google Drive-ot kell használni, hiszen nem engedhetik meg, hogy adataikat egy másik vállalat szerverközpontjába mentsék. Hasonló a helyzet a Windowsnál: tavaly májusban vált ismertté, hogy a cég ugyan nem tiltotta meg a munkatársai számára a Windows használatát, de erősen meg kell indokolni, hogy miért az a legjobb választás a munkához. Fried akkor kifejtette, hogy az alkalmazottak maguk dönthetik el, hogy a Windows aktuális változatait, az Apple Mac OS-t, a Chrome OS-t, vagy az Ubuntu Google-verzióját, a Goobuntut használják a munkájuk során.

Fried közlése szerint ez a heterogén környezet a biztonságot is növeli, hiszen a rengeteg fajta gép nagyon megnehezítheti a támadók dolgát. A legtöbb alkalmazott céges PC-t és mobiltelefont használ, sokan táblagépet is, de ha nem tudnak választani a - zömmel Androidos - kínálatból, akkor saját eszközeiket is használhatják. Több ezren döntöttek így, ők zömmel iPhone rajongók, és jópáran asztali telefont is kértek. A cég mindenkinek fizeti a számláját, de elvárja azt is, hogy fel legyen telepítve saját biztonsági szoftvere. Furcsa módon viszont a saját laptop használata tiltott - kivétel ez alól a Chromebook.

A több tízezer alkalmazott rengeteg külső rendszert is használ, illetve sok olyan van, amit kizárólag belső használatra fejlesztettek. Ilyen például a Moma nevű könyvtár, melyből meg lehet tudni minden alkalmazottról, hogy éppen milyen projekten dolgozik. A Trips alkalmazással olcsóbban tudnak a munkatársak repülőjegyet venni, és kedvelt a társaság saját problémakezelő rendszere is. A GVC nevű videokonferencia-rendszer szintén kifejezetten belső célokra üzemel és összesen több mint 7000 esetben telepítették fel a különböző céges konfigurációkra. Ennek segítségével szeptember 3-án 80 000 végpont bevonásával összesen 25 000 videokonferencia-beszélgetésre került sor. Egy átlagos Google-dolgozó naponta 3 ilyen online egyeztetést bonyolít le.

Fried korábban 13 éven át volt a Morgen Stanley alkalmazottja és öt éve tölti be a társaságnál az informatikai vezetői pozíciót. Az irányítása alatt lévő projektek közül az egyik legérdekesebb a Beyond Corp, amelynek segítségével a vállalat a belső hálózatait is úgy kezeli, mintha ugyanolyan veszélyesek lennének, mint az internet. Az ágazati szakértők úgy nevezik ezt a koncepciót, hogy "Zero Trust Network", amelyben minden forgalmat átvizsgálnak. A szakember szerint a Beyond Corp alternatívát kínálhat számos cég klasszikus eljárásaival szemben és így olyan biztonságosak lehetnek a belső rendszerek, mint a Virtuális Magánhálózatok (VPN). A Beyond Corp azonban szerinte még a VPN-t is megelőzheti.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások