Sabotage: Schwarzenegger 30 éve nem bukott ekkorát

Sabotage: Schwarzenegger 30 éve nem bukott ekkorát

2014. április 8. 01:49, Kedd
Ez a szomorú igazság: Arnold Schwarzenegger a visszatérése óta a kutyát nem érdekli, pedig próbálkozik ő derekasan.

Amerikában egy hete mutatták be Arnold Schwarzenegger legújabb filmjét, a Sabotage-t. A színész tavalyi bukásai ellenére az előjelek kedvezőek voltak. Egyrészt ütős előzeteseket sikerült összehozni a filmnek, másrészt remek színésztársakat kapott Arnold maga mellé, tehát még véletlenül sem egyszereplős daráldáról volt szó, így nem csak a hithű rajongók számítottak célközönségnek; harmadrészt pedig ezúttal egy jó rendező dirigálhatta. David Ayer kifejezetten nagy névnek számít, ugyanis forgatókönyvíróként például ő jegyezte a Kiképzést, rendezőként pedig három teljesen rendben lévő filmet tett le az asztalra: a Nehéz időket, Az utcai királyait és az előző kettőt is lepipáló Az utolsó műszakot. A végeredmény ezúttal azonban mégis hatalmas bukás lett.


Mindez számokban kifejezve annyit tesz, hogy a Sabotage a nyitóhétvégén Amerikában mindössze 5,7 millió dollár bevételt hozott, ami Arnold Schwarzenegger leggyengébb nyitányát jelenti pályája során a Vörös Szonja, azaz 1985 óta. Ez azt jelenti, hogy a kezdés még a tavaly lesajnált Erőnek erejével 6,3 milliós, valamint a Stallonével felturbózott, így ugyancsak bukásnak számító Szupercella 9,8 milliós első hétvégéjét is alulmúlta. Összességében egyébként az Erőnek erejével 12 millió, a Szupercella 25 millió dollárig jutott Amerikában, így el lehet képzelni, hogy mi lesz majd a Sabotage-zsal. (Egyedül az dobja fel valamennyire az összképet, hogy a világ többi részén kevésbé tudatosak a nézők, így csak egy színészért is megnézik a filmeket. Ennek köszönhetően az Erőnek erejével Amerikán kívül még bezsákolt 36 millió dollárt, míg a Szupercella további 112 milliót.)

És mindez nem feltétlenül azért történt, mert a Sabotage rossz film lett volna. A nézőket egyszerűen nem érdekelte. Lehet, hogy az előzetesek mondtak csődöt, vagy összességében a marketing, de ilyenkor könnyebb kijelenteni, hogy a színész hagyja hidegen a többséget. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kritikusok igencsak lehúzták a filmet, az újságírói véleményeket összesítő RottenTomatoes-on mindössze 22%-on áll a Sabotage, ami azt jelenti, hogy csak minden ötödik kritika volt pozitív végkicsengésű. (És azokról a kritikusokról van szó, akik véleményei alapján az RT-n az Erőnek erejével 60%-ot kapott, míg a Szupercella 49%-ot.) Sőt, a jegyvásárlást bevállaló nézők sem csápolnak, ugyanis a premier után pár nappal már csak 6.6/10-en áll a film az IMDb-n, vagyis Ayer leggyengébb próbálkozásaként jegyzik, s ez az érdemjegy csak csökkenni fog a nemzetközi premierek eljövetelével.


Adja magát a nagy kérdés: hogyan tovább? Ember legyen a talpán, aki sok moziban be mer próbálni egy újabb Schwarzenegger-akciófilmet, hiszen minden jel arra mutat, hogy ez a legbiztosabb út a pénzvesztéshez. Maradnak akkor a folytatásfilmek és rebootok, mint a The Expendables 3, az új Terminátor vagy az új Conan, esetleg a már ugyancsak bejelentett Ikrek-folytatás, a Hármasikrek? Egy biztos, Schwarzenegger következő főszerepe a Maggie lesz, bár a tinilányról szóló zombijárványos filmnek egyelőre még nem tűzték ki a bemutatóját.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások