Lencsevégen az iPhone 6

Lencsevégen az iPhone 6

2014. június 12. 19:20, Csütörtök
Máris felbukkant néhány fotó az új családtagról, amelyeken annak hátlapját vehetjük szemügyre.

Számítani lehetett arra, hogy az előzetes pletykák után számos forrás valódinak mondott renderképeket, illetve fotókat szellőztet majd meg az Apple várva-várt fejlesztéséről, amellyel a cég behozná a nagyobb készülékek terén mutatkozó egyre nagyobb lemaradását és új lendületet venne az okostelefonok háborújában. Ezúttal néhány fotót vehetünk közelebbről is szemügyre, amelyek a készülék hátlapjára koncentrálnak.

Az állítólagos iPhone 6 a képek alapján fém külsőre építene, legalábbis a hátlap anyaga és kialakítása erre utal. A méret a pletykáknak megfelelően nagyobb a megszokottnál, a dizájn tekintetében azonban nem sok újat vélünk felfedezni, leszámítva néhány apróbb változtatást. Ezek között említendő a ki-bekapcsoló gomb jobb oldalra történő áthelyezése, amire valószínűleg a könnyebb egykezes használat érdekében van szükség, hiszen az 5 hüvelyk felé közelítő, valamint az ennél nagyobb példányokon már jóval bonyolultabb elérni a telefon tetején elhelyezkedő fizikai gombokat.


A hátlapon emellett láthatjuk még a cég logóját, amely más források szerint nem pusztán esztétikai és marketinges húzás a fejlesztők részéről, de egyben LED-ként is funkcionál majd, hogy ezzel is megkönnyítsék a beérkező értesítések időben történő észrevételét és acceptálását. A lekerekített külső, az antennák elhelyezkedésére utaló hátoldali dizájn, valamint a microSIM-kártyáknak szánt bemenet nem jelent nagy meglepetést, ezzel a forrás tulajdonképpen egy nagyon is hihető megoldást mutat meg nekünk. A korábbi pletykákban arról is szó esett, hogy az új családtagok nemcsak nagyobbak, de vékonyabbak is lesznek az eddig látottaknál, valamint súlyuk is csökken - ez utóbbit nem tudjuk megítélni.

Azt sem tudjuk teljes biztonsággal állítani, hogy a fotókon valóban a készülőben lévő telefon látható-e, de erre remélhetőleg már nem kell sokat várnunk.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások