Október az év legerősebb mozis hónapja lehet

Október az év legerősebb mozis hónapja lehet

2014. október 1. 21:44, Szerda
A hazai októberi mozis filmkínálatot elnézve senkinek sem lehet oka panaszra, mind az igényes, mind a gagyi filmek kedvelői találhatnak maguknak néznivalót.

Hányszor voltál moziban szeptemberben?
Egyszer sem
Egyszer
2-3-szor
4-5-ször
5-nél többször
Túléltük a lassú hónapnak beharangozott szeptembert. Mivel folytatásfilm alig került a magyar mozikba, így nagyobb közönségsikerről sem számolhatunk be, de szerencsére az eredeti filmek közül nem egy jól sikerült alkotást is lehetett találni. A pálmát természetesen a T.S. Spivet különös utazása és az Utóélet vitte, de a másik magyar mű, a Szabadesés is jó lett, s ne feledkezzünk meg az ugyancsak nagyszerű Sráckorról, valamint az Idáról. A kommerszek közül pedig Az útvesztő és A Védelmező is tisztességesen sikerült.

Fák jú, Tanár úr!

Októberben igazi nagyüzem lesz a magyar mozikban, jó pár friss premiert láthatunk, olyan filmeket is, melyekről már tudhatjuk, hogy kifejezetten jól sikerült, s nem fogunk szűkölködni hollywoodi közönségfilmekben és európai alkotásokban sem. A hónap első mozis hete másodikán, csütörtökön kezdődött, és rögtön érkezik egy nagyágyú is, David Fincher gonosz krimije, a Holtodiglan (Gone Girl), mely ráadásul világpremier lesz.

De ekkortól láthatjuk végre John Favreau sok dicséretet bezsebelő, kellemes gasztromoziját, a A séfet (Chef), valamint négy, szűkebb réteget érdeklő bemutatót. Ezek közül a multiplexekbe küldött skandináv koprodukció, a Lavina (Turist) elég érdekesnek tűnik (az Alpokban játszódó családi dráma sztorija a címből kiderül), és ugyancsak látható lesz a plázás mozikban a magyar színészeket felvonultató svájci Viktória - A zürichi expressz (Viktoria: A Tale of Grace and Greed), mely egy Svájcban prostituáltként munkát vállaló cigánylány története. Ezek mellett napi egy előadásban két dokumentumfilm, A diadal (The Triumph) és a Jacky's World is bemutatásra kerül - előbbi egy, a Szűzanya jelenlétét megtapasztaló és megtérő amerikai férfiról szól, utóbbi pedig jobbágyi hentesből mexikói festővé váló magyarról.

Két nap, egy éjszaka

Október kilencedikétől szusszanhatunk egyet, ugyanis "csak" négy új filmet érkezik a héten. A papírforma szerint a legtöbb nézőt Pierce Brosnan akciózása érdekelheti a November Manben (The November Man), de valószínűleg mindenki jobban jár, ha inkább a Jobb, ha hallgatsz! (Kill the Messenger) mellett dönt, mely valós történet és a CIA disznóságait tárja fel egy újságíró nyomozásai alapján. Ugyancsak ekkortól lesz látható a Drive - Gázt! írójának, Hossein Amininek az első filmje, a szélhámosról és feleségéről szóló Kétarcú január (The Two Faces of January), mely igencsak megosztotta a nézőket és a Világok között (Zwischen Welten) című Arany Medve-jelölt dráma, mely Afganisztánban játszódik, a német hadseregben.

A zéró-elmélet

Október 16-tól hat bemutató lesz a hazai mozikban, köztük három amerikai, bár a papírforma alapján egyik sem számíthat túl magas bevételre. A legtöbb embert vagy A démonok között itthon nem túl jól szereplő horror spinoffja, az Annabelle (Annabelle), vagy pedig a stop-motion animációs Doboztrollok (The Boxtrolls) érdekelheti - utóbbi rettenetesen jól néz ki. A harmadik hollywoodi bemutató a Vissza hozzád (The Best of Me) lesz, mely egy, az idők során egymástól eltávolodó középiskolai szerelmespárról szóló romantikus dráma Michelle Monaghan és James Marsden főszereplésével.

A futottak még-kategóriában érkezik a Babysitting - A felvigyázó (Babysitting) című komédia, melyben egy bébiszitter munka közben ünnepli meg születésnapját, s eközben elveszti az általa felvigyázott gyereket; a Szobrot Michael Jacksonnak! (Spomenik Majklu Dzeksonu) című szerb vígjáték, melyben egy kisvárosban alakul ki politikai csatározás egy felállítani tervezett Michael Jackson-szobor miatt; és láthatjuk Török Ferenc (Moszkva tér) új rendezését, a Senki szigete című romantikus filmet, ami három fiatalról szól, akik élete kereszteződik.

A zéró-elmélet

Október 23-tól a mozis hét minden napjára jut egy bemutató, sőt! A hét leginkább tartalom nélküli popcorn mozijának Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold) akciófilmes eredetsztori tűnik, de ugyancsak Hollywoodból érezik Brad Pitt tankos háborús filmje, a Harag (Fury), valamint Robert Downey Jr. drámája, A bíró (The Judge).

Ezek mellett négy európai film is látható lesz: az orosz szoc. dráma Leviathan, a német idióta szálhámos tanáros komédia, a Fák jú, Tanár úr! (Fack ju Göhte), A kis Nicholas nyaral (Les vacances du petit Nicolas) című francia családi komédia, valamint a belga Dardenne-testvérek (A fiú, A gyermek, Lorna csendje) új drámája Marion Cotillard főszereplésével, a Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit). Amerika és Európa közé kerül a hét nyolcadik premierje, A zéró-elmélet (The Zero Theorem), ami Terry Gilliam nem egyszerű, szürreális, koprodukciós scifije

Kétéjszakás kaland

Október 30-án sem lankad a forgalmazók kedve, megint egy halom filmet láthatunk, ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy melyek a jól sikerült alkotások, s melyek a felejtősek. Illetve ez így, ebben a formában nem állja meg a helyét, hiszen október 31-én ismét látható lesz a mozikban a Halloween - A rémület éjszakája (Halloween), amiről tudjuk, hogy remek film, s ugyancsak régi filmként látható lesz ettől a héttől a Beatles főszereplésével készült Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day's Night), melynek hasonlóképpen felesleges ecsetelgetni az erényeit.

Amnézia

A valóban újdonságnak számító bemutatók közül a legnagyobb bevételt minden bizonnyal Liam Neeson krimije, az Amerikában elhasaló Sírok között (A Walk Among the Tombstones) fogja szakítani, de jóféle bűnfilmnek tűnik James Gandolfini utolsó munkája, a Piszkos pénz (The Drop) Tom Hardy és Noomi Rapace főszereplésével. Ezen a héten egyébként rekordot döntenek az amerikai premierek, hiszen láthatjuk még az Egy szerelem története: a nőt (The Disappearance of Eleanor Rigby: Her), mely egy 2 részes alkotás egyik fele, amiben az egyik szereplő nézőpontjából ismerhetünk meg egy romantikus sztorit, érkezik a Kétéjszakás kaland (Two Night Stand), mely vicces sztori egy egyéjszakás kalandnak szánt kapcsolat kényszerből adódó másnapjáról szól. és ott van még a St. Vincent (St. Vincent) is, amely a mogorva Bill Murray és egy kisfiú kapcsolatát tárja fel - vicces formában.

És a sornak még mindig nincs vége: a Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével készült Amnézia (Before I Go to Sleep) egy angol thriller lesz, a Szavak nélkül (Chce sie zyc) lengyel dráma egy tolószékbe kényszerült, beszédre képtelen fiatalemberről, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan pedig egy magyar alkotás Reisz Gábor rendezői, írói és operatőri részvételével - a filmes rövidfilmjeit követően egy dramedy műfajú játékfilmmel próbál bizonyítani, melynek egy szerelmi csalódást átélő srác áll a középpontjában.

Szavak nélkül

Melyik októberi hazai mozis premier érdekel a legjobban?
Holtodiglan
Annabelle
Harag
Sírok között
Az ismeretlen Drakula
A zéró-elmélet
Valamelyiket a többi közül
Már most tudjuk, hogy novemberben jó pár nagyágyú érkezik a hazai multiplexekbe, többek között Az éhezők viadala harmadik része, Christopher Nolan filmje, a Csillagok között, a Förtelmes főnök folytatása és Keanu Reeves kifejezetten jónak tűnő akciózása, a John Wick. Szóval lesz mit néznünk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások