Felfüggesztett börtön gyermekpornó letöltéséért

Felfüggesztett börtön gyermekpornó letöltéséért

2014. november 4. 20:38, Kedd
Jogerősen egy év három hónap - négy évre felfüggesztett - börtönre ítélte kedden másodfokon a Kecskeméti Törvényszék azt a 25 éves férfit, aki fiatalkorú lányokról készült pornográf kép- és videofelvételeket töltött le az internetről számítógépére.

Első fokon a Kalocsai Járásbíróság márciusban gyermekpornográfia bűntette és szerzői jogok megsértésének bűntette miatt egy év három hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönre ítélte a férfit. Az elsőfokú ítéletet szerint a kalocsai férfi 181, fiatal lányokról - volt közöttük hétéves is - készült pornográf felvételt szerzett meg, valamint kiderült, hogy jogdíj megfizetése nélkül töltött le szoftvereket, ezzel 2,3 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A váddal ellentétben a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a férfi maga is készített volna kislányokról pornográf tartalmú képeket, és gyerekekkel szexuális tartalmú internetes beszélgetéseket kezdeményezett volna. A másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék előtt a vádlott meghatalmazott védője kijelentette, hogy a nyomozás során súlyos eljárásjogi hibák merültek fel.

A másodfokú büntetőtanács elnöke, Lehoczky Zoltán szerint a járásbíróság eljárásjogi hibákat nem követett el, a bizonyítási eljárást teljes körűen lefolytatta. A tanácselnök elfogadta a védőügyvédnek azt az kérését, hogy a vádlott gyanúsítotti kihallgatásán készült jegyzőkönyvet ne vegye figyelembe bizonyítékként, mert a vallomás egy részét védőügyvéd jelenléte nélkül, jogszabály-ellenesen vették fel a rendőrségen.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások