Nokia 215 - olcsó okos a Microsofttól

Nokia 215 - olcsó okos a Microsofttól

2015. január 8. 08:46, Csütörtök
Internetezésre is alkalmas, igencsak olcsó telefont mutatott be a Microsoft.

A Nokiával kötött licencmegállapodás keretei között a Microsoft a cég márkanevét is használhatja, így a Lumia okostelefonok mellett a kifejezetten a belépő szintre szánt fejlesztéseket sem hanyagolják el. Ez utóbbiak közé tartozik a most bemutatott Nokia 215, amely egy igencsak egyszerű és olcsó eszközt kínál a vékony pénztárcával rendelkezőknek.

A telefon egyfajta hibridként is felfogható, hiszen hardveres specifikációja és a támogatott funkciók tekintetében a hagyományos mobilok és az egyre divatosabb okostelefonok között helyezkedik el. A kijelző mérete itt mindössze 2,4 hüvelyk, ehhez egy 0,3 megapixeles kamera, a szinte hihetetlenül pici 8 MB RAM, valamint egy legfeljebb 32 GB-os tárhelyet biztosító microSD kártya társul. Ezt Bluetooth 3.0, továbbá 2G-elérés egészíti ki, ez utóbbi révén pedig az adatsebesség az EDGE szabványhoz illeszkedik, vagyis a letöltés 236,8 kbps, a feltöltés pedig 85,6 kbps – nyilván ennek figyelembe vétele mellett ajánlható internetezésre a készülék, bár a speciális alkalmazások némileg javítanak a helyzeten.


Az Opera Mini böngészőként takarékosan bánik a sávszélességgel, ehhez pedig némileg lebutított Facebook, Twitter, stb. appokat kapunk, amelyek nem minden megszokott opciót kínálnak számunkra, pusztán a leglényegesebbekre fókuszálnak, lásd azonnali üzenetküldés és az értesítések megjelenítése. A teljes listán emellett MP3-lejátszó és FM rádió szerepel, de helyet kapott a készüléken egy beépített elemlámpa is, amely szintén inkább a hagyományos mobilokról lehet ismerős. A pontos fizikai méret ezúttal 116 x 12,9 x 50 mm, a súly 78,4 gramm, de a dual-SIM opció is elérhető lesz. A Microsoft 29 napos (illetve a dual-SIM esetén 21 napos) készenléti időt ígér, 20 óra beszélgetéssel. Külső alkalmazások telepítése nem lehetséges, ezt a Series 30+ szoftver ugyanis nem támogatja.

A telefon Európában még az első negyedévben megjelenik, ára 29 dollárnak felel meg, ami nyilván sokak számára vonzó lehet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások