Újabb egy évvel elhalasztották az Avatar 2 premierjét

Újabb egy évvel elhalasztották az Avatar 2 premierjét

2015. január 15. 12:31, Csütörtök
Nem először halasztják el az Avatar 2 tervezett mozis bemutatóját.

Az Avatart 2009-ben mutatták be a mozik és a film minden idők legsikeresebb mozis produkciója lett. 2010-ben be is jelentették, hogy 2014-ben érkezik a folytatás, melyről először kiderült, hogy két, később pedig, hogy három részből fog állni. 2012-ben már az volt a hivatalos álláspont, hogy 2015. végén lesz a második rész mozis premierje, 2013 augusztusában pedig, hogy 2016 decemberében. Tegnap kiderült, hogy újabb premierdátumot kapott a film, most már csak a 2017-es év utolsó napjaiban fog érkezni.

Minderről az AP számolt be. Ugyanis James Cameron a New Zealand Screen Advisory Board ülésén arról beszélt, hogy a forgatókönyvek bonyolultsága miatt nem tudják tartani a legutóbb kitűzött premierdátumot sem. A rendező szerint a munka komplexitását az okozza, hogy a tervezett második, harmadik és negyedik epizód egymásra épül, így egyszerre dolgoznak a forgatókönyveiken, s a munkát össze kell hangolni, ráadásul az írással párhuzamosan a környezet és a teremtmények dizájnja is készült.

Ez persze mind szép és jó, azonban az ember azt hitte volna, hogy miután Cameron feladta azt a tervét, hogy egyedül fejezze be a szkripteket és mindegyikhez felfogadott egy-egy külön írót, hogy csakis ezzel foglalkozzon, sikerül tartani a kitűzött dátumokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások