Remek folytatás lesz a The Banner Saga 2

Remek folytatás lesz a The Banner Saga 2

2015. június 27. 16:30, Szombat
Folytatást kap 2014 legkellemesebb meglepetése, a The Banner Saga és a második fejezet több tartalommal bír majd.

2012-ben a Stoic Games elindította Kickstarter projektjét, mely a The Banner Saga címet kapta és a kért összeg 700 százalékát gyűjtötték össze. A taktikai szerepjáték szép siker lett, 2014 egyik legkellemesebb alkotása, melyet már az elejétől fogva több részesre terveztek a korábban a BioWare csapatát erősítő fejlesztők. Éppen ezért a befejezés is olyan lett amilyen, de szerencsére a második részben választ kapunk több kérdésre is.

Aki letudta az elsőt, annak érdemes áthozni a mentéseit azonban arra figyelni kell, hogy aki anno meghalt az nem támad fel, így ha valaki szeretne viszont látni egy karaktert, az inkább rejtse el a save-fájlt és úgy vágjon neki a kalandnak. A sztori pár héttel az első befejezése után veszi fel a fonalat de ennél többet most még nem tudunk róla.



A Stoic Games odafigyelt az első fejezetet ért kritikákra, így ezúttal szerencsére nem lesz unalmas a végére a dolog. Ha ugyanis kiismertük az ellenfeleket, akkor bizony nem volt nehéz dolgunk. A The Banner Saga 2-ben ez már nem így lesz. Kapunk számos új ellenfelet és a mi oldalunkon is lesznek új szereplők illetve megjelenik egy láthatatlanná váló egység is. Ez alaposan megnehezíti a dolgunkat és a rajongóknak is furcsa lehet, hiszen az első részben még Fog of War sem volt.

Ami a régi az a remek grafikai megvalósítás. A The Banner Saga 2 ismét úgy fest majd, mintha egy animációs filmet néznénk. Azonban a sztori miatt nem egy Disney-szintű mesére számíthatunk most sem, hanem egy jóval sötétebb és erőszakosabb megvalósításra. A játékban ráadásul nagyon fontos szerepet kapnak a döntéseink és ha valaki azt gondolta, hogy a The Walking Dead-ben vagy a Mass Effect-ben volt nehéz elveszíteni egy-egy szereplőt, akkor a The Banner Saga 2 igazán megviseli majd.

Ráadásul a valamikor az idén megjelenő fejezet csak előkészíti a lezárást (így ismét várhatunk a végén valami cliffhangerre), a harmadik résszel lesz teljes az egész történet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások