World Rally Championship 5 próbakör

World Rally Championship 5 próbakör

2015. augusztus 2. 19:25, Vasárnap
Fejlesztőt váltott a World Rally Championship és az a vérfrissítés jót tett a sorozatnak.

A rally, mint autóverseny igen népszerű. Az adatok szerint a 13 országban, ahol versenyeket rendeznek 800 millió tévénéző és a helyszíneken 3.6 millióan követik figyelemmel az eseményeket. Nem csoda, hogy eme táborra próbál támaszkodni számos fejlesztő, ám ezen alkotások többnyire nem sikerülnek túl jól. A Big Ben Interactive éppen ezért úgy döntött, hogy fejlesztőt vált és a Milestone helyett a Kylotonn Games vette át az ötödik rész munkálatait.

Éppen ezért számos dolog változik a WRC 5-ben az eddigiekhez képest. A legfontosabb, hogy a csapat hozza saját fejlesztésű motorját, a Kt Engine HD-t, mellyel elméletileg minden idők legszebb rally-versenyjátékát alkothatják meg. A bemutatott demó valóban pofásan festett, de azt hozzátenném, hogy azért van még mit finomítani a tájon. Kapunk még egy dinamikus időjárás-rendszert is, mely alaposan megkavarhatja egy-egy szakasz vezetési stratégiáját. A napos időből lehet enyhe havazás, mely más vezetési stílust követel és természetesen az eső is bármikor eleredhet.



Természetesen az sem mindegy, milyen felületen zajlanak a versenyek. A csapatnak egyébként az ilyen szimulációs dolgokban nagy tapasztalata van, hiszen évekig a Renault számára készítette szimulációs programokat. Ahogy arra számíthattunk a WRC 5 a 2015-ös szezont veszi alapul és a korábban már említett 13 ország szakaszairól válogattak a készítők.

Három osztályban is versenyezhetünk: WRC 1,2 és 3. A legmagasabb és a top-kategória természetesen a WRC 1 és itt megkapjuk az összes hivatalos csapatot és versenyzőt. A két másik kategóriában már nem teljes a lista, de így is 51 pilótát és 65 szakaszt kapunk. Utóbbiak nem teljesen fedik a valóságot, hiszen maguk a szervezők is évente változtatják az utat annak tükrében, hogy mennyire alakult át a környezet az eltelt idő alatt.

A WRC 5 kap szóló és multi részt is. Előbbiben a karrier a legjobb, melyben a legalacsonyabb kategória, a WRC 3-ból kell felküzdeni magunkat a top-pilóták közé. Kapunk egy digitális mitfahrer-t is aki folyamatosan mondja majd milyen kanyar jön de a fejlesztők szerint nem elképzelhetetlen, hogy egy valódi játékos vegye majd át a szerepet. Azonban eme lehetőség majd csak később lesz elérhető - persze, ha lesz.

A WRC 5 az eddig látottak alapján a szimulátorok rajongóinak készül. Itt ugyanis nem működik az árkád vezetési stílus, az autóknak súlya van és az sem mindegy, milyen beállításokkal indultunk el az adott szakaszon. A játék októberben jelenik meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások