Szűkíti az előre telepített appok mennyiségét a Google

Szűkíti az előre telepített appok mennyiségét a Google

2015. augusztus 24. 20:33, Hétfő
Újabb alkalmazások kerültek le a gyártók számára kötelező listáról, karcsúsodik a telefonok szoftvere.

A felhasználók egy része számára mindig is komoly fejtörést jelentett az egyes gyártók által a mobiltelefonokra előre telepített "szemét", amely gyakran semmilyen előnyt nem kínál, viszont mérhető módon lelassítja és feleslegesen leterheli készülékünket - ahogy azt a laptopok esetében jóval korábban is láthattuk. A Google most némileg enyhít ezen a terhen, hiszen szűkebbre szabják a kötelezően telepítendő appok listáját.

Az Android Central bejegyzésében arról olvashatunk, hogy a mobil operációs rendszer fejlesztője több alkalmazást is eltávolított a listáról, ennek köszönhetően pedig a jövőben nem lesz kötelező módon előre telepítendő a Google Play Games, a Google Play Books, az utóbbi időben több helyről is eltüntetett Google+, valamint a Google Newsstand - ezek követik a Google Earth és a Google Keep példáját, hiszen innentől kezdve opcionálisan telepíthető és frissíthető alkalmazásként lesznek elérhetők.

A lépés természetesen nem érinti a külső partnerek, vagyis a gyártók által telepített szoftverek körét, ez utóbbiról továbbra is maguk a gyártók dönthetnek. Mégis, a Google lépése jelzi, hogy már nem tartják elsődleges fontosságúnak az érintett alkalmazások jelenlétét, ezzel pedig némileg enyhítenek a hordozható készülékekre nehezedő terhen.

Ami pedig a döntés jelentőségét jelzi, arra jó példa, hogy a Gartner második negyedévre vonatkozó jelentésében már a teljes globális piac 96,8 százalékát ítélik oda az Android és az iOS kettősének, legalábbis a három hónap során lezárt értékesítések alapján, az Android pedig egyedül uralja a teljes szegmens 82,2 százalékát. A gyártók versenyét mind az okostelefonok, mind pedig a mobiltelefonok kategóriájában a Samsung vezeti, előnye azonban már egyáltalán nem tűnik behozhatatlannak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások