Érkezőben a Xiaomi Mi 4c

Érkezőben a Xiaomi Mi 4c

2015. szeptember 19. 11:32, Szombat
A cég egy újabb példányt dobna piacra az új generáció érkezése előtt, mégpedig két változatban.

A Xiaomi háza táján a közeljövőben a legnagyobb durranást természetesen az Mi 5 bemutatkozása szolgáltatja majd, erre azonban még mindig nem került sor, így be kell érnünk a jelenlegi generáció újabb változataival. Ebből most egyszerre kettő mutatkozik be a nagyközönség előtt, erős hardverrel.

A cég társalapítója és elnöke, Lin Bin, jelezte a héten, hogy alig néhány napon belül hivatalosan is lerántják a leplet a Xiaomi Mi 4c típusról, amely rögtön két változatban lesz elérhető, ezek között pedig a memória és a belső tároló mérete képezi majd a fontos eltérést. Azt már tudjuk, hogy a processzor feladatait a Snapdragon 808 chip látná el, ehhez pedig a pontos típustól függően 2 vagy 3 GB memória, illetve egy 16 vagy 32 GB-os belső tároló csatlakozna - ez utóbbi kizárólag a 3 GB RAM-ot kínáló példány esetében lesz elérhető.

A hardveres listán emellett egy 3080 mAh-s akkumulátor szerepel, mégpedig az új USB Type-C csatlakozó kíséretében, de az infravörös port jelenléte sem kizárt. Korábban egyes források arról írtak, hogy a Xiaomi mindössze 100 ezer példányt szeretne piacra dobni, ez azonban nagyon kis számnak tűnik, megerősítés pedig nem hangzott el, így várnunk kell a szeptember 22-i hivatalos bemutatóig ahhoz, hogy megismerjük a cég valódi elképzelését.

A kisebbik változat ára 235 dollárnak felel meg, a több memóriát és nagyobb belső tárolót kínáló példány esetében ezt még nem ismerjük.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások