Jövőre jöhet a Samsung hajlítható telefonja

Jövőre jöhet a Samsung hajlítható telefonja

2015. december 16. 13:46, Szerda
A megoldást már le is védették, ám a hardveres részleteket még mindig nem ismerjük. Januárban jön az új Galaxy A5 és A3 is.

Már évekkel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy több neves cég mellett a Samsung is készül a hajlítható kijelzők sorozatgyártására, amely a következő nagy durranást jelentené a mobilpiacon. Azóta nem sok konkrétumot hallottunk a projektről, tavaly mindössze egy rövid videót láthattunk az állítólagos fejlesztésről (lásd alul), most azonban mintha szaporodnának a kedvező előjelek.


Októberben például olyan pletyka bukkant fel a sajtóban, miszerint a Samsung már januárban piacra dobná hajlítható készülékét, amely egyszerre több európai országban is megjelenne. Ezen országok között jelent meg az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, a skandináv államok, de még Lengyelország is, amelyek már az első körben részesülnének a Project Valley kódnéven futó készülék újításaiból. Hivatalos információ hiányában persze továbbra is csak találgathatunk a részletekről, de a tengerentúlon már konkrét lépésekre is sor került.

Az amerikai szabadalmi hivatal például közölte, hogy a Samsung még a nyár folyamán levédette a hajlítható kijelzővel érkező hordozható megoldások koncepcióját, amelyet ugyan a legtöbb helyen "médialejátszóként" említenek meg az anyagban, minden valószínűség szerint azonban inkább okostelefont jelent - a tágabb értelmű megfogalmazás talán annak köszönhető, hogy igyekeznek egy minél szélesebb területet lefedni, hiszen itt a mobiltelefonok mellett a hordozható lejátszók és a beépített megoldások is szerepet kaphatnak. A 2014-es videó alapján egy hajtogatható, talán a könyvek mintájára középen kinyitható, netán egy több eltérő felületet kínáló fejlesztést ismerhetünk majd meg, amely szinte bármelyik oldalán megjeleníthet álló- és mozgóképes tartalmakat.

Addig is, az már biztos, hogy januárban jön az új Galaxy A5 és A3 - egy holland portál megszellőztette a második generációs készülékek megjelenésének időpontját. A hónap elején mi is beszámoltunk arról, hogy a második generációs Samsung Galaxy A5 pontosan milyen hardveres és szoftveres jellemzőkkel futhat be a közeljövőben, ám akkor a pontos megjelenési dátum még hiányzott a listáról. Most ezt is megtudhatjuk, mégpedig egy holland internetes oldal jóvoltából.

A 2016-os A5 és A3 még ebben a hónapban megjelenik a piacon, ám kizárólag Kínában. Az európai felhasználónak sem kell azonban már sokáig várniuk a debütálásra, hiszen az új információ szerint mind a Galaxy A5, mind pedig a kisebbik testvérként megjelenő Galaxy A3 január 9-én fut be Európában, előbbi 429 eurós, utóbbi pedig 329 eurós hivatalos áron. Mindkét készülék 7,3 mm-es kivitelben készül, előlapjukon egy 5 megapixeles, a hátoldalon pedig egy 13 megapixeles kamerával felvértezve.

Az A5 esetében a listát egy 5,2 hüvelykes kijelző vezeti, amely az 1080p felbontást támogatja, amihez egy 1,6 GHz-es órajelen futó nyolcmagos chip, 2 GB RAM, egy alapesetben 16 GB-os, ám kibővíthető belső tároló, valamint egy 2900 mAh-s akkumulátor társul. A sorozat legkisebb tagjaként megjelenő A3 ehhez képest egy valamivel kisebb, 4,7 hüvelykes érintőképernyőre támaszkodik, amelyet a 720p felbontás, egy 1,5 GHz-es négymagos processzor, 1,5 GB memória, egy szintén 16 GB-os, kibővíthető belső tároló, valamint egy 2300 mAh-s akkumulátor egészít majd ki. A szoftveres oldalon az Android 5.1 Lollipop kapott helyet, az azonban még nem világos, hogy a Galaxy A7 mikor bukkanna fel Európában.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások