Alacsony áron jön a Lenovo K4 Note

Alacsony áron jön a Lenovo K4 Note

2016. január 13. 13:25, Szerda
A cég ezúttal is Ázsiában mutatta be olcsónak szánt telefonját, amely jó hardverrel érkezik.

A napokban írtunk a Lenovo újabb készülékének várható megjelenéséről, amelyre a közvetlenül a CES indulása előtt megjelent hírből következtethettünk. A Vibe S1 Lite után máris itt van a következő változat, amely viszont jóval erősebb belsővel bukkant fel a piacon.

A Lenovo K4 Note a közvetlen előd frissítéseként jelenik meg, folytatva az alacsony ár és az erős hardver párosításának hagyományát. A K3 Note után ez az új példány is Indiában jelenik először meg, ezt követi majd több ázsiai és egyéb árérzékeny piac, bár a pontos hardveres lista alapján kijelenthető, hogy a most bemutatott telefon tulajdonképpen a már létező Lenovo A7010 némileg módosított változata. Ennek megfelelően egy 5,5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató kijelző szerepel az első helyen, amelyhez a nyolcmagos MediaTek MT6753 chip, egy 16 GB-os, kibővíthető tároló, valamint egy 3300 mAh-s akkumulátor csatlakozik.


A képkészítésért egy 13 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles elülső kamera felel, előbbi a Phase Detection Autofocus technológiával kiegészülve. A hátoldalon szintén helyet kapott egy ujjlenyomat-olvasó, a legnagyobb attrakció azonban az előlapi iker-hangszóró lesz, amely két 1,5 wattos példányból áll - a megfelelő minőségű hangrögzítést eközben 3 mikrofon biztosítja. Az elérés sebességével a 4G LTE támogatása révén nem lesz gond, a 180 dollárnak megfelelő ár pedig gyakorlatilag garantálja a kedvező fogadtatást.

Ahogy említettük, a készülék az első körben Indiában jelenik meg, itt már él is az előrendelés, ezt követi majd több olyan piac, ahol az olcsóbb példányokat részesítik előnyben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások