Az új évtől újfajta jogdíj is jár a zenészeknek

Az új évtől újfajta jogdíj is jár a zenészeknek

2016. január 12. 23:06, Kedd
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) legújabb díjszabása szerint a kiadók újfajta díjat is kötelesek fizetni a zenészeknek.

A szervezet közleménye szerint a jogdíjban elsőként az 1963-64-ben készített hangfelvételek muzsikusai részesülhetnek. Olyan legendás előadóművészek lehetnek érintettek, mint például Aradszky László, a Bergendy együttes, Harangozó Teri, az Illés együttes, Koncz Zsuzsa, Koós János, Kovács Kati, Máté Péter vagy Melis György. A szerzői jogi törvény szerint a felvételek védelmi ideje - felfutó rendszerben - 50-ről 70 évre nő, ezzel egyidejűleg a zenészek kiegészítő díjazásra válnak jogosulttá. Kiegészítő díjazásban most azok részesülnek, akiknek 1963-ban vagy 1964-ben készített hangfelvételét kiadójuk tavaly értékesítette, ha a felvétel elkészítéséért a zenész csak egyszeri díjazást kapott, jellemzően annak készítésekor.

Olyan generációkon átívelő, legendás slágerek tavalyi forgalmazása után merül fel ez a jogdíj, mint például Szécsi Pál "Én édes Katinkám", Koncz Zsuzsa "Chapel of Love", Németh Lehel "Melodie d’amour", vagy a Záray-Vámosi énekes páros "Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád" című felvétele. A tavalyi év forgalma alapján megállapított jogdíjat a kiadók várhatóan az év második felében fizetik meg első alkalommal az EJI-nek, amely a jogdíj beszedésén túl a kiadói elszámolások ellenőrzéséről és a kifizetésekről is gondoskodik.

Újdonság, hogy azok a zenészek, akiknek felvételeit a kiadó már nem értékesíti, egyoldalúan felmondhatják szerződésüket a kiadóval, és a továbbiakban már maguk értékesíthetik korábbi dalaikat. Ez a "use-it-or-lose-it", azaz "használd vagy elveszíted" szabály felvételek százait is érintheti a hatvanas évek első feléből. Az érintett zenészeknek az EJI ingyenes jogsegélyszolgálattal nyújt segítséget. Az EJI új díjszabása az igazságügyi miniszter jóváhagyását követően az év végén jelent meg. A hangfelvételek úgynevezett kiegészítő díjazásának bevezetéséről az Európai Unió 2011-ben döntött, amelyet Magyarország 2014-ben ültetett át a hazai szerzői jogi törvénybe.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások