Mozgó célpontból pizzaszállító

Mozgó célpontból pizzaszállító

2016. március 23. 23:43, Szerda

A Domino's Pizza bejelentette, hogy a jövőben a Domino's Robotic Unit (DRU) nevű járművekkel végzi az ételszállításokat. Az akciót még Simon Bridges új-zélandi közlekedési miniszter is támogatja, a politikus ezt a Twitteren közölte.


Az egyes robotjárművekben 10 pizza fér majd el és a hatótávolságuk 40 kilométer lesz. Az elektromos meghajtáshoz az energiát akkumulátorban tárolják. A DRU-k nem csupán az utcákat fogják használni, hanem a járdákat is. Miután a robot meglehetősen kis méretű, ezért akár le is rövidíthet egy-egy útszakaszt, amit az emberi sofőrök legálisan nem tehetnek meg. Emellett a mindössze 1 méteres magassága is előnyös lehet. A jármű végsebessége viszonylag alacsony, gyakorlatilag egy sétáló ember tempójának felel meg, de ez nem feltétlenül jelent problémát.

A DRU ausztrál fejlesztés, amely a Marathon Targets megoldásán alapul. Azt az eszközt eredetileg a katonai céllövészetek során alkalmazták célpontszállítóként. A katonai T40-es modell sebessége 18 kilométer/óra volt, míg a töltési ideje 8 óra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások