810 ezer hazai előfizetője van a UPC-nek

810 ezer hazai előfizetője van a UPC-nek

2016. május 11. 13:59, Szerda
Anyavállalata, a Liberty Global 2016. évi első negyedéves üzleti jelentését követően a UPC Magyarország is közzétette eredményeit, melyek továbbra is magabiztos növekedést mutatnak. A cég az év első három hónapjában 21 000 új háztartásra terjesztette ki hálózatát, mobil-előfizetőinek száma pedig a negyedév végére 40 000-re nőtt.

A Liberty Global, a világ legnagyobb nemzetközi kábelszolgáltatója erőteljes növekedésről számolt be első negyedéves üzleti jelentésében, melyhez leányvállalata, a hazai tévés és internetpiac egyik vezető szolgáltatója, a UPC Magyarország is hozzájárult. A magyar cég 2016 első három hónapjában ismét növelte bevételeit az előző év hasonló időszakához képest. Ez sorban a kilencedik negyedév, amely a szolgáltató számára stabil bevételnövekedést hozott.

A UPC az év elején jelentősen növelte szolgáltatási területét: az első három hónapban 21 000 új háztartásra terjesztette ki hálózatát, így Magyarország legnagyobb lefedettségű 500 Mbit/s sebességre képes internet szolgáltatása már a teljes UPC hálózat 87 százalékán elérhető. Március végére a cég ügyfeleinek száma elérte a 810 000-et; különböző tévés, internetes, mobil és telefonos szolgáltatásokhoz kapcsolódó előfizetéseinek száma (üzleti szakkifejezéssel: Revenue Generating Unit) pedig - 32 ezerrel - 1 840 000-re nőtt.

A vállalat márciusban ünnepelte a korlátlan adatforgalmat kínáló UPC Mobil elindításának első évfordulóját. A cég mobilszolgáltatásait ma már 40 000 ügyfél használja. Áprilisban a vállalat bejelentette, hogy kedvező mobilcsomagjait szolgáltatási területén mindenki számára elérhetővé teszi. Tévés szolgáltatásának kiemelkedő eredményeihez nagymértékben hozzájárult MyPrime, havi előfizetéses, korlátlan online videótékájának népszerűsége is: a 2016 januárjától áprilisig tartó időszakban 84 százalékkal nőtt azok köre, akikhez nem csomagban jut el a szolgáltatás, hanem külön előfizettek rá.

"Újabb 21 000 háztartásban tettük elérhetővé szolgáltatásainkat az első három hónapban, ennél lendületesebben nem is indulhatott volna az év" - nyilatkozta Magnus Ternsjö, a UPC Magyarország vezérigazgatója. "Nagyon elégedett vagyok vállalatunk negyedévről negyedévre felmutatott teljesítményével, és örömmel látom, hogy mobil üzletágunk is egyre inkább hozzájárul eredményeinkhez. Nem állunk le az innovációval sem: egy jelentős tévés újítással készülünk, melynek bejelentése a közeljövőben várható."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások