10%-nál tart az Android Marshmallow

10%-nál tart az Android Marshmallow

2016. június 10. 22:27, Péntek
A jelek szerint pedig elsősorban a jóval régebbi verziók lecserélésével javul az arány.

A Google szokásához híven júniusban is közzétette az Android operációs rendszer egyes verzióinak népszerűségét, pontosabban az egyes változatokat alkalmazó aktív felhasználók saját táboron belüli arányait. Eszerint a legújabb szoftver már elérte a 10 százalékos küszöböt, ami fontos mérföldkőnek tekinthető.

Különösen gyorsnak tűnik ez a változás, ha a mostani adatokat a márciusi számokkal vetjük össze, hiszen akkor az Android 6.0 Marshmallow mindössze a tábor 2,3 százalékát mondhatta magáénak. Az ötödik generációs Lollipop természetesen még mindig az első helyen tanyázik, ennek részesedése pedig nem is csökkent annyival, hogy ezzel rögtön megmagyarázható lenne a közvetlen utód előretörése, vagyis inkább arról van itt szó, hogy a még korábbi verziókat használó vásárlók váltanak újabb készülékekre, lecserélve a 3 éves, már igencsak korosodó példányokat.


Ez persze nem túlságosan meglepő, hiszen immár több gyártó kínál olyan megoldásokat, amelyek erős hardvert párosítanak az új szoftverrel. A Samsung esetében a Galaxy S7 viszi a prímet, de megtalálható itt a HTC 10, az LG G5, a Sony új Xperia készülékei, valamint számos kínai gyártó csúcskategóriás telefonjai, amelyek a globális piacon is egyre népszerűbbek. Említésre érdemes még, hogy a Lollipop 35,4 százalékos eredményétől nem marad el messze a KitKat 31,6 százaléka, de a még régebbi Jelly Bean verzió is 18,9 százalékot birtokol, ami nem lebecsülendő.

A következő generációt képviselő Android N néhány hónapon belül megérkezik, ezt követően pedig minden bizonnyal a Marshmallow szerzi majd meg az első helyet - már amennyiben nem kerül sor a szokásosnál drasztikusabb helycserére.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások