Részletek a Nokia csúcstelefonjáról

Részletek a Nokia csúcstelefonjáról

2016. október 10. 09:42, Hétfő
Közeleg a megjelenés, eközben azonban a hardverről is új részletek bukkantak fel.

Augusztus második felében mindössze annyit tudtunk, hogy a telefonos szegmensbe külső partnerek révén visszatérő Nokia új megoldásai valamikor az év vége felé jelennének meg. Most több érdekes részlet is kiszivárgott, amelynek alapján csúcskategóriás változatokra is számíthatunk.

A napokban egy Geekbench-eredmény jelent meg a világhálón, amely az egyik változat esetében a Snapdragon 430 chip, 3 GB RAM, valamint az Android 7.0 Nougat jelenlétét jelezte. Arról is olvashattunk, hogy a Nokia P1 két változatban jelenik meg, ezek a 2K-felbontást is támogatnák, mégpedig a Qualcomm Snapdragon 820 chipre támaszkodva. Most egy kínai portálon bukkantak fel további részletek, ennek alapján viszont a csúcskategóriás P1 jelenleg a mérnöki feladatokra szánt prototípus fázisánál jár, a burkolat pedig az IP68-certifikációt is megkapja, vagyis a por és a víz tekintetében a Galaxy S7-hez hasonló védelemre számíthatunk.

A jelentésben megemlítik az 5,2 és az 5,5 hüvelykes érintőképernyővel ellátott két változatot, ezek tehát jó eséllyel azonosak a korábban emlegetett párossal. Az AMOLED-kijelző és a 2K-felbontás mellett fém burkolatot sorolnak itt fel, amely a régi műanyag példányokhoz képest jelentős eltérés lenne. A kamerák esetében a grafén felhasználása is felmerül (erről a Nokia még 2012-ben nyújtott be szabadalmat), ami különösen az alacsony fény mellett készített képeknél jelent majd komoly előrelépést, bár a hosszúra nyúlt fejlesztési periódus már önmagában jelzi az itt jelentkező problémákat.

A szoftveres oldalon mindenesetre az Android Nougat futna, amely egyes hírek szerint a Z Launcher felülettel ötvözve állna majd rendelkezésünkre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások