Itt a OnePlus 3T

Itt a OnePlus 3T

2016. november 17. 07:34, Csütörtök
A cég bemutatta új zászlóshajóját, miközben az eredeti modell elbúcsúzik.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy a OnePlus egy frissített változat piacra dobására készül, erről pedig most futott be a hivatalos bejelentés. Ebben többé-kevésbé megerősítik az előzetes pletykákban foglaltakat, de a cég ezzel egy időben azt is elárulta, hogy az eredeti típusról le kell lemondanunk.

Ahogy az a vállalat internetes oldalán látható, a OnePlus 3T valóban a csúcskategóriás okostelefon frissített változataként fut be. A listát ezúttal egy 5,5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató kijelző vezeti, amely továbbra is egy AMOLED-panelt jelent, az előzetes hírekkel ellentétben itt még nem váltanak LED-re. A teljesítményről a 2,35 GHz-en futó Snapdragon 821 chip gondoskodik, ehhez pedig 6 GB RAM, 64 vagy 128 GB-os belső tároló, a OnePlus 3 esetében is alkalmazott hátoldali 16 megapixeles kamera (IMX 298), valamint egy szintén 16 megapixeles előlapi kamera társul. A megjelenés Európában november 28-án esedékes, az ár 439 és 479 dollár.


Az illetékesek jelezték, hogy az új készülékkel egy új béta program is útnak indul. Ennek keretében az Oxygen OS friss verziója először a felhasználók egy szűk körében lesz elérhető, ezt követően teszik majd azt hozzáférhetővé a nagyközönség számára. Az Android 7.0 Nougat hamarosan mind a 3T, mind pedig az eredeti OnePlus 3 esetében is letölthető lesz, erre még az év vége előtt sort kerítenének, bár a 3T ehhez további funkciókat társít, amelyek az eredeti készüléken nem megtalálhatók.

Korábban az is felmerült, hogy az eredeti OnePlus 3 értékesítése végleg leáll, miután a készülék egy ideje nem volt elérhető. A helyzet némileg bonyolódott, hiszen a napokban megtudhattuk, hogy a forgalmazás hamarosan újraindul, ezt azonban nem sokkal később egy cáfolat követte, amely szerint Európában és az USA-ban a OnePlus 3 már nem lesz többé kapható.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások