A Fitbité lesz a Pebble egy része

A Fitbité lesz a Pebble egy része

2016. december 8. 10:37, Csütörtök
Úgy tűnik, hogy a startup története véget ért, az okosórák területén úttörőnek számító Pebble önálló cégként elbukott.

A startup közölte, hogy kemény döntést hozott, bezárja kapuit és a jövőben nem gyárt több terméket. A fitneszkarkötők gyártására specializálódott Fitbit ugyanakkor kész mentőövet dobni a vállalkozásnak és átvenné a munkatársak, illetve a technológiák egy részét. A Fitbit hangsúlyozta, hogy a hardverek nem képezik részét a jövőbeli üzletnek. A Pebble 2012-ben lett ismert, amikor közösségi finanszírozású kampánnyal sikerült összegyűjtenie a pénzt egy okosóra elkészítésére. Az idén voltak új tervek két termék legyártására, de ebből semmi sem lesz. Az erre a célra összegyűjtött összeget négy-nyolc héten belül visszautalja a támogatóknak a vállalat.

A Bloomberg értesülései alapján a Fitbit kevesebb, mint 40 millió dollárt fizet a társaságért, azonban annak adósságai ennél sokkal többet tesznek ki. A Fitbit jelenleg vezető gyártónak számít a fitneszkarkötők területén, de eddig távol tartotta magát az okosórák piacától és ehelyett egy kevés funkciót kínáló sportórát fejlesztett ki. Most James Park, a Fitbit társlapítója és vezetője azt hangsúlyozta, hogy a Pebble felvásárlása kapcsán a birtokukba kerülő dolgoknak köszönhetően felgyorsulhat az új termékek fejlesztése.

A Pebble már egy ideje nehéz helyzetben volt, márciusban például ismertté vált, hogy a cég leépítésekre kényszerül és az alkalmazottak 25 százalékát küldheti el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások