Márciusban száguld be a WRC 6

Márciusban száguld be a WRC 6

2017. január 21. 10:38, Szombat
A Bandai Namco bejelentette, hogy márciusban robog be a boltokba a WRC 6.

Nagyjából egy éve jelentette be a Bandai Namco és a Bigben Interactive, hogy mér készül a népszerű WRC sorozat hatodik bejegyzése, melyben kapunk teljesen új játékmódokat is. Ma pedig kiderült, hogy márciusban már meg is jelenik a WRC 6. Sajnos napra pontos dátumot nem kaptunk és azt is figyelembe kell venni, hogy elvileg ez csak Észak-Amerikára érvényes. Szóval nem tudni, minket is érint a közelgő premier vagy sem.

A játékban debütál majd a Rally China rész is, illetve folytatódik az ötödik részben elkezdett eSports WRC mód is. Mivel hivatalos játékról van szó, így a WRC összes hivatalos versenyzője és csapata mellett a valódi szakaszokon versenyezhetünk, utóbbiból 14 lesz majd összesen. Ugyanakkor a WRC2 ismertebb versenyzői illetve a WRC junior-kategóriájából is választhatunk majd számunkra szimpatikus figurát.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások