Jön a Huawei P10 és P10 Lite

Jön a Huawei P10 és P10 Lite

2017. január 28. 20:04, Szombat
A cég két vagy három változatot dob piacra februárban, eközben egy frissítés is felbukkant.

A Huawei, amely a napokban nyitotta meg első hazai ügyfélszolgálati központját, február végén több okostelefonról is lerántaná a leplet. Eddig úgy tudtuk, hogy a P10 és annak egy nagyobb testvére bukkanhat fel, most azonban egy gyengébb példányról is megjelentek bizonyos hírek.

Nem túl meglepő, hogy a szintén kínai Weibo közösségi portálon jelent meg néhány újabb fotó, amelyek egyes hardveres részletekkel is kiegészülnek. Eszerint a várhatóan 5,5 hüvelykes, mindkét szélén meghajlított kijelzővel érkező telefon a Quad HD felbontást támogatná, ehhez pedig a P9 külsejére erősen hasonlító kivitel, valamint a Leica által szállított hátoldali dual LED flash iker-kamera társulna, bár a hátlapról ezúttal mintha hiányozna a korábban látott ujjlenyomat-olvasó. A pontos megjelenési dátumot és a várható árat nem ismerjük, több forrás azonban azt valószínűsíti, hogy emellett befut majd a P10 Plus is, amely egy még nagyobb panellel érkezne.

A friss hírekben emellett felbukkant egy szerényebb példány is, mégpedig a TENAA jóvoltából, amely Kínában sorra-rendre megszellőzteti az új készülékeket, mielőtt azok hivatalosan megjelennének az ottani piacon. A pontos hivatalos nevet nem tudjuk, itt ugyanis mindössze a WAS-AL00 jelölés alatt szerepel a telefon, ez azonban egyesek szerint a P10 Lite lesz, az 5,2 hüvelykes panel, az 1080p felbontás, a 2,1 GHz-en futó Kirin chip, a 4 GB RAM, a 64 GB-os tároló, a 12 és 8 megapixeles kamera, a 2900 mAh-s akkumulátor, valamint a hátoldali ujjlenyomat-olvasó alapján ugyanis ez a változat beleillik a képbe – a P9 esetében is sor került egy ilyen telefon piacra dobására, így ez nem lenne óriási meglepetés.

A cég éppen most frissítette a még korábbi P8 Lite típust, ez hamarosan a brit Vodafone kínálatában bukkan majd fel. Az 5,2 hüvelykes panel, a Kirin 655 chip, a 3 GB RAM, a 16 GB-os tároló, valamint a 3000 mAh-s akkumulátor itt az Android 7.0 Nougat verzióval egészül ki, az ár pedig (február 1-től) 185 font lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások