2030-ig teljesen önműködő autókat akar a Hyundai

2030-ig teljesen önműködő autókat akar a Hyundai

2017. február 19. 11:40, Vasárnap
A konkurenstől érkezett szakemberrel erősítette meg fejlesztőcsapatát a dél-koreai autógyártó.

A Hyundai Motor bejelentette, hogy a General Motors egykori kutatója, Lee Jin-woo felügyeli a cégnél a jövőben az önállóan közlekedő gépkocsikkal kapcsolatos fejlesztéseket. A 47 éves menedzser lett az újonnan alapított Intelligent Safety Technology Center vezetője. A központot a Hyundai és a Kia Motors közösen hozta létre. Az óriáscég közleményében kiemelte, hogy az új centrum nem csupán a már létező vezetősegítő rendszereken fog javítani, hanem az önállóan közlekedő járművekkel kapcsolatos mesterséges intelligencia projekteknek is lendületet adhat, azzal a céllal, hogy ezek a technológiák piacra kerüljenek.

A Hyundai és a KIA együtt a világ ötödik legnagyobb autógyártójának számítanak. A két vállalat célkitűzése az, hogy 2020-ig jelentkezzen a nagy mértékben és 2030-ig a teljesen automatizált gépkocsikkal. A szakértők ugyanakkor azt az álláspontot képviselik, hogy a dél-koreaiak eddigi erőfeszítései nem elegendőek arra, hogy lépést tudjanak tartani a vetélytársaikkal.

Lee Hang-koo, a Korea Institute for Industrial Economics & Trade munkatársa ugyanakkor rámutatott, hogy egyetlen személy alkalmazása még önmagában nem elegendő. A Hyundainak inkább más cégekkel is együtt kellene működnie, a csökkenő nyereségek korszakában ugyanis az segíthetne az önállóan közlekedő járművek fejlesztésével kapcsolatos pénzügyi kockázatok elosztásában. Egy ilyen döntéshez azonban a menedzsment döntésére van szükség.

A Hyundai egyike azon gyártóknak, amelyek az Apple és a Google fejlesztését egyaránt támogatják. A társaság reagált a lakosság körében tapasztalható egyre nagyobb fitneszőrületre és kifejlesztett egy egészségügyi vezetőfülkét. Ebben a szenzorok mérik a sofőr pulzusát, figyelik a tekintetét és hangulatát, s ezekhez megpróbálnak igazodni. Mindegy, hogy valaki fáradt, stresszes, kedvetlen vagy más dolgok jellemzik, a gyártók célja az, hogy jobb állapotban szálljon ki a gépkocsijából, mint ahogy beszállt oda.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások