A Holdra is szállítana az Amazon tulajdonosa

A Holdra is szállítana az Amazon tulajdonosa

2017. március 8. 09:55, Szerda
Jeff Bezos másik cége a teherszállításban segíthet, saját landolóegységgel.

Az utóbbi hónapokban igencsak felpörögtek az események az űrkutatásban, ahol az elmúlt években megszokott, exobolygókkal és fekete lyukakkal kapcsolatos bejelentések mellett a Holdra való visszatérés, valamint a Mars meghódítása is egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Most az Amazon tulajdonosán volt a sor, hogy új koncepcióval álljon elő.

A Washington Post oldalán hozták le a hosszabb interjút, amelyben Jeff Bezos kifejtette a Blue Origin vezetésének elképzelését. Eszerint ők is jelentős mértékben hozzájárulhatnak a Holdra való sikeres visszatéréshez, itt ugyanis saját leszállóegység kifejlesztésével, valamint rakétákkal gyorsítanák fel a fontos rakomány és az űrhajósok célba juttatását, illetve az esetleges holdbázis felépítését. Az ehhez szükséges felszerelés már 2020-ra készen állhat, amivel persze picit előre szaladnának, a NASA-val azonban már most megindult az egyeztetés.


A Blue Moon a tervek szerint a Shackleton-kráter mellett szállna le, itt ugyanis a szinte állandó napsütés kedvez a napelemeknek, a kráter mélyén pedig vízjég lehet, ami nemcsak a jövőben felépítendő holdbázis sikeréhez járulhat hozzá, de hidrogénre és oxigénre is lebontható, kellő mennyiségű üzemanyagot biztosítva a rakétáknak. Itt egyébként nemcsak a saját fejlesztésű, New Glenn névre keresztelt következő generációs rakéta juthat szerephez, de felmerül a NASA SLS, az ULA Atlas-V, illetve a SpaceX Falcon Heavy platformjának alkalmazása is, a szorosabb együttműködés jegyében (igaz, a SpaceX egyelőre a Marsra koncentrál, de itt semmi nincs kizárva).

A finanszírozás terén a NASA (és az új Trump-adminisztráció) segítségére számítanak, ehhez azonban először a koncepcióra kell majd rábólintani a megfelelő helyeken.

Listázás a fórumban