Közeli szuperföldre bukkantak 

Közeli szuperföldre bukkantak 

2017. április 25. 23:23, Kedd
Ez pedig akár az életnek is otthont adhat, így kiemelt jelölt lesz a további kutatásban.

Az Európai Déli Obszervatórium munkatársai jelentették be a napokban, hogy egy újabb közeli szuperföldet találtak, amely ideális jelöltnek tűnik az élet utáni kutatásban. Az érdekes exobolygó több szempontból is izgalmas „lelet”, hiszen a lakható zónában helyezkedik el.

A bolygó a tőlünk mintegy 40 fényévre lévő LHS 1140 csillag körül kering, amely egy vörös törpe. Ez ugyan jóval kisebb és hűvösebb, mint a Nap, azonban a bolygó éppen tízszer közelebb van hozzá, mint a Föld saját csillagunkhoz, emiatt pedig a felszínt nagyjából feleannyi fény éri el. Az égitest ráadásul éppen a lakható zóna közepén tanyázik, az illedelmes bolygó pedig szépen át is halad csillaga előtt, hogy még könnyebbé tegye számunkra a kutakodást – ez utóbbi tevékenységét 25 naponta megfigyelhetjük, ahogy az onnan érkező fény egy része kiszűrődik. A témában nyilatkozó szakemberek az elmúlt egy évtized legizgalmasabb eredményének tartják az LHS 1140b megtalálását, ezt nyilván további adatok követik majd.

Az MEarth, majd pedig az ESO HARPS-műszerének segítségével elvégzett kutatás szerint a vörös törpecsillag lassabban pörög és kevesebb sugárzást bocsájt ki, mint a hozzá hasonló kisebb példányok. Az exobolygó a becslések szerint 5 milliárd éves lehet, átmérője a Föld azonos mutatójának 1,4-szerese, ezzel csaknem eléri a 18 ezer kilométert. Mivel a tömeg esetében már hétszer nagyobb az eltérés, itt valószínűleg szilárd felszínről van szó, amelyhez egy tömör vasból álló mag csatlakozik. A kor miatt az is lehetségesnek tűnik, hogy az egykori lávaóceán idővel lehűlt és kellő gőzt biztosított a víz elterjedéséhez, így ez akár folyékony halmazállapotban is jelen lehet a felszínen.

A közeljövőben a Hubble űrteleszkóp is megfigyeli az exobolygót, ezzel pedig a felszínt elérő sugárzás szintjét is megállapíthatjuk majd – a később üzembe helyezendő ELT révén pedig a légkör összetételét is megvizsgálhatjuk majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások