NASA: Űrhajósok nélkül startol el az SLS

NASA: Űrhajósok nélkül startol el az SLS

2017. május 23. 12:01, Kedd
Ennek azonban nem biztonsági, hanem elsősorban anyagi okai vannak.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy a NASA következő generációs rakétája (és kapszulája) csak 2019-ben mutatkozik majd be, ekkor kerülne sor az EM-1 névre keresztelt küldetésre. Május 12-én az is kiderült, hogy személyzet ekkor még vesz részt a rajton, ehhez ugyanis jóval több pénz és idő kellene.

A NASA még februárban rendelt meg egy részletes tanulmányt, amely a menetrend tarthatóságával kapcsolatban volt hivatott további részletekkel szolgálni az illetékesek számára. Ennek főbb következtetései alapján erősítették meg és pontosították a várható dátumokat, így megtudhattuk, hogy 2019-ben az Exploration Mission 1 még személyzet nélkül valósulna meg, ezt pedig csak 2021-ben követné az EM-2, amely már űrhajósok részvételével zajlik le. Ez természetesen biztonsági szempontból is kisebb kockázatot jelent, ám az elsődleges ok mégsem ez volt, hanem az anyagi és időbeli követelmények listája, hiszen a szigorúbb előírások miatt gyakorlatilag egy küldetéssé fűzték volna össze az eredetileg két külön eseményként számon tartott expedíciót, ez pedig nagy anyagi megterhelést jelentett volna.


A múlt héten szállították el az SLS főhajtómű-szekcióját New Orleansból, ebben lesz a négy RS-25 hajtómű és erre függesztik fel a két gyorsítórakétát

Amennyiben ugyanis már a rakéta és kapszula első útján űrhajósok vettek volna részt, az időpont (a határidők szűkössége miatt) 2020 júniusára csúszott volna, a kiadások terén pedig további 900 millió dollár jelent volna meg, felborítva mind az eddigi menetrendet, mind pedig az űrügynökség költségvetését. Emlékezhetünk arra, hogy az SLS és az Orion eredetileg tavaly repült volna, ezt azonban 2018 novemberére halasztották, majd pedig a Government Accountability Office jelentése alapján maradtak a 2019-es dátumnál. Az SLS-re eddig összesen 2,4 milliárd dollárt költöttek, nincs azonban kizárva, hogy további csúszásokra kerül majd sor.

Ahogy említettük, személyzet csak a második küldetésen venne részt, ez a jelenlegi információk szerint 2021 augusztusában startolna el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások