Jól rajtolt el a Samsung S8 és S8+

Jól rajtolt el a Samsung S8 és S8+

2017. május 20. 08:31, Szombat
Eddig 10 millió példányt szállított le a gyártó, nincs miért panaszkodniuk.

A hét elején látott napvilágot a hír, miszerint a Samsung új párosa kifejezetten jól szerepel a piacon, dacára annak, hogy az új készülékek még nem mindenhol elérhetők. Eleinte 5 milliós példányszámról szóltak a jelentések, ez azonban gyorsan megduplázódott.

Dél-koreai lapok számoltak be arról, hogy a Samsung összesen 5 millió Galaxy S8 és S8+ okostelefont értékesített, a partnerként szóba jövő szolgáltatók azonban eddig több mint 10 millió darabot kaptak kézhez, tehát a cég szempontjából igencsak jól alakulnak az eladások. Egyedül Dél-Koreában 1 millió példányt rendeltek elő a felhasználók, az első napon ebből 260 ezer darabot értékesítettek, a forgalom alakulása azonban a tengerentúlon is kedvező – ez pedig nyilván még tovább javul majd, ahogy egyre több és több országot vonnak be a terjesztésbe.

A fenti adat különösen annak fényében kedvező, hogy a család első tagjának annak idején még 7 hónapra volt szüksége ahhoz, hogy elérje a 10 milliós határt, ez az intervallum pedig gyakorlatilag minden egyes generációval csökkenő tendenciát mutatott. A Galaxy S7 és S7 Edge-hez képest is 20-30 százalékkal jobban szerepel az új páros, ezt pedig hamarosan még tovább javítja a kínai megjelenés, valamint a hónap végén esedékes globális terjesztés megindulása. Nyilván még így is nehéz feladatot jelent az Apple készülékeivel való közvetlen összehasonlítás, hiszen ez utóbbi cég nem bontja le adatait az egyes típusokra, de elmondhatjuk, hogy a Samsung háza táján még a Galaxy Note 7 fiaskója után is jól állnak a dolgok.

A gyártónak az előzetesek becslések szerint 20 millió példány leszállítására volt jó esélye az év végéig, ezt azonban elemzők most 50-60 millióra vitték fel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások