Automata gyárban készülhetnek az Uniti elektromos autói

Automata gyárban készülhetnek az Uniti elektromos autói

2017. május 20. 17:13, Szombat
A Siemens és a Kuka egy évente 55 ezer autó legyártására képes emberi bevatkozás nélküli üzemet hoznak létre.

Az Uniti nevű svéd startup székhelye a Svédország déli részén található Lund városában van. A vállalkozást két komoly partner is támogatja. A gyártó internetkapcsolattal rendelkező elektromos járműveket fejleszt és azokat a világ első teljesen automatizált gyárában készítik majd el a Siemens és a Kuka bevonásával.

A vállalkozás tavaly mutatta be a koncepcióját, amelyre sokan felfigyeltek. Ugyanakkor egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy a startup képes lesz-e legyártani az autókat és ha igen, akkor mindez hogyan valósulhat meg. A helyzet márciusban változott meg, amikor az Uniti bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Siemens és a Kuka képviselőivel. A három cég közösen tervezi meg és készíti el a teljesen automatizált üzemet, amelyben a tervek alapján 55 000 gépkocsit gyártanak majd.


Lewis Horne, az Uniti vezérigazgatója kijelentette, hogy jelenleg a digitális gyárat építik és ők lesznek az első vállalat a világon, amely az alapoktól kezdve a teljes járművet a PLM-rendszerben tervezi meg és készíti el. Mats Friberg, a Siemens PLM szoftveréért felelős vezérigazgatója hozzátette, hogy az egész folyamat tökéletes lesz és az első jármű, amely legördül a gyártósorról, teszt nélkül azonnal eladható lesz az ügyfeleknek.

Horne hangsúlyozta, hogy még nem tudnak autókat építeni, de úgy tudják programozni a robotokat, hogy azok építsék meg a gépkocsikat, s ez az ő nagy előnyük. Az összes gyártóberendezés rugalmas és nem kell majd azzal a rendkívül nehéz feladattal sem foglalkozniuk, hogy miként integrálják az embereket a gyártási eljárásba. Az Uniti vezetőjének egyébként meggyőződése, hogy az emberek nem arra születtek, hogy járműveket építsenek. A céljuk az, hogy náluk az emberek kreatívak legyenek; az emberek elfáradnak, míg a robotok sohasem, utóbbiak éppen ezért sokkal hatékonyabban és produktívabban dolgozhatnak egy autógyárban, mint az emberek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások