Jön a Moto G5S és G5S+

Jön a Moto G5S és G5S+

2017. május 31. 20:43, Szerda
A két további példány teljesen fém burkolattal fut majd be.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Lenovo egyszerre négy új okostelefonon dolgozik, amelyek közül kettőt már be is mutattak. A jelek szerint két további változat van érkezőben, amelyek apró változtatást kínálnak a meglévő példányokhoz képest.

A napokban kiszivárgott néhány felvétel, amelyek a Moto G5S típust mutatták meg nekünk annak teljes valóságában. A forrás azzal egészítette ki ezen képeket, hogy az egyetlen fontosabb eltérés a teljesen fém burkolat, vagyis itt már a keret is fémből készülne, ami az eredeti Moto G5 esetében még nem volt elmondható. Tekintettel arra, hogy korábban a teljes idei kínálatot felvonultató prezentációt is láthattunk, a képek megjelenése nem okozott óriási meglepetést, mégis érdekes azonban, hogy a Lenovo újabb páros piacra dobására szánta el magát. Az imént említett készülékhez csatlakozik ugyanis a Moto G5S+, amelyről szintén megjelent néhány felvétel.


Ami tehát a hardvert illeti, itt nem számíthatunk nagy eltérésekre. A G5S várhatóan a Snapdragon 430 chipet vonultatja majd fel, amihez 5 hüvelykes kijelző, az 1080p felbontás, 2 GB RAM, egy 16 GB-os tároló, egy 13 és egy 5 megapixeles kamera, valamint egy cserélhető 2800 mAh-s akkumulátor csatlakozik, míg a Moto G5S+ egy 5,5 hüvelykes érintőképernyőt, azonos felbontást, ugyanazon nyolcmagos chipet, egy előlapi ujjlenyomat-olvasót, valamint a hagyományos 3,5 mm-es jack csatlakozót kínálja majd a felhasználóknak. A képeken mind a négy választható szín (arany, szürke ezüst, arany-fehér) megjelenik.

A Moto G5S+ állítólag a család első olyan tagja lesz, amely iker-kamerát kínálna, ezt azonban még nem erősítették meg, mint ahogy a pontos megjelenési dátum és ár sem ismert.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások