Valóban lehetett élet a Marson 

Valóban lehetett élet a Marson 

2017. június 10. 21:36, Szombat
Ennek nyomait pedig a Curiosity által megfúrt kövezetekben is megtalálhatjuk.

A NASA egy újabb közleménnyel egészítette ki a Curiosity hivatalos oldalát, amely egy most közzétett tanulmánnyal, annak következtetéseivel foglalkozik. Ebből megtudhatjuk, hogy valóban jelen lehetett a mikrobiális élet, amelyet azonban az elkövetkező hónapok munkája során igazolhatnak majd vissza.

A marsjáró szép lassan, fokozatosan éri el a Sharp-hegy lábának magasabb részeit, ahol korábban már megvizsgáltunk egy ősi tavat, pontosabban az annak otthont adó bemélyedést. A kutatók szerint a Gale-kráter egykoron (nagyjából 3 milliárd évvel ezelőtt) egy méretes tó helye lehetett, a környéken lévő sár és üledék pedig a tóba ömlő folyók munkája révén idővel felgyülemlett, a bolygó lehűlése és kiszáradása után pedig a szél formálta ezt a ma is látható heggyé. A Curiosity itt korábban már több helyen is megfúrta a talajt, itt értékes adatokat gyűjtött, kimutatva a szén, a nitrogén, az oxigén, a foszfor, valamint a kén jelenlétét, a további elemzést magába foglaló tanulmány azonban arra világít rá, hogy a tóban egyszerre több mikroba is megfordulhatott.


A diverzitás annak köszönhető, hogy a sekélyebb részeken több oxigén volt megtalálható, ez pedig eltérő mikrobák számára bizonyult ideálisnak. A kövezetben lévő ásványok egy része intenzívebb reakcióba léphetett az oxigénnel, más (mélyebben fekvő) példányoknál ez jóval kevésbé következett be, így a kémiai környezet igencsak változatos lehetett. Mi több, azt is sikerült kimutatni, hogy az idősebb lerakódások kémiai összetétele jóval kevésbé változott, vagyis ezek akkor alakultak ki, amikor a klíma szárazabb és hűvösebb volt, míg a fiatalabb példányok már némileg melegebb és nedvesebb környezetben formálódtak. Ez ellentmond az eddigi teóriának, miszerint egy melegebb szakaszból érkeztünk a hűvösebb periódusba, viszont jól jelzi, hogy a klíma hosszabb időszakokban váltakozó volt.

A Curiosity az elkövetkező hónapokban további fúrásokat végez majd, ezek révén még pontosabb képet kapunk majd az egykori állapotokról.

Listázás a fórumban