Robot­járműveket fejleszt a Delphi

Robot­járműveket fejleszt a Delphi

2017. június 11. 17:53, Vasárnap
Távirányítású minibuszt és önvezető autókat tesztelnek Párizsban, a cél egy teljesen automatizált közlekedési rendszer.

Bejelentette együttműködését a Transdev és a Delphi. A két vállalat a kooperáció keretében egy teljesen automatizált közlekedési rendszert akar megalkotni, amely a Transdev által kifejlesztett Universal Routing Engine (URE) nevű megoldáson és a Delphi által létrehozott automatikus vezetési, központi szenzoros, lokalizációs és tervezési platformon alapul majd. Az utóbbit a cég a MobilEye szakembereivel közösen készítette el. A Transdev és a Delphi első kísérleti projektjére Franciaországban, azon belül Párizs és Normandia területén kerül sor. Mindkét helyen egyaránt vezeték nélküli közlekedési szolgáltatást fognak kipróbálni.

Az első kísérleti projekt keretében tesztelni fognak különböző járműveket, azok távirányítási lehetőségeit és szenzorarchitektúráit. Párizs Saclay nevű egyetemi negyedében egy robotminibusz-szolgáltatást, míg Rouen városában két robotautót próbálnak majd ki.

A Delphi integrálni akarja a platformját a Transdev szolgáltatásaiba. Ebbe beletartozik a központosított számítógép, amelyen a Delphi Ottomatika nevű járművezérlési szoftver, egy integrált szenzorcsomag és minden olyan szükséges megoldás fut, amelyek a MobilEye REM technológiájára, a Control-Tec valós idejű elemzéseire és a Movimento over-the-air technológiáira épülnek. Glen De Vos, a Delphi alelnöke és műszaki vezetője közölte, hogy a platformjukat számos járműtípus előtt megnyithatják és biztosak abban, hogy az ügyfeleiknek és a partnereiknek egy megfizethető, megbízható és skálázható automatizált vezetési rendszert kínálhatnak majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások