Különleges telefont ígér az Acer

Különleges telefont ígér az Acer

2017. június 24. 20:16, Szombat
Ezen részlegük pedig a jövőben is egyedi megoldásokkal próbálkozna a siker érdekében.

Az Acer egyre több területen igyekszik megvetni a lábát, ahogy arról nemrég mi is írtunk, a cég már nem az olcsó hardvergyártó, amely a minőség terén egyértelmű lemaradásban van a többiekhez képest. Most telefonos részlegük kapcsán számolhatunk be újabb részletekről, amelyek szintén komoly erőfeszítésekre utalnak.

Jerry Kao, az IT-termékekért felelős elnök, a napokban arról beszélt, hogy kifejezetten a „niche”, vagyis az egyedi, szűkebb vásárlói réteget megcélzó termékeket várhatunk a cég telefonos részlegétől, amelyek több különleges funkcióval futhatnak be. A konkrétumokkal a cégvezető ugyan itt adós maradt, azt azonban már tudjuk, hogy egy 360 fokos kamerával, valamint VR-támogatással és beépített 4G-eléréssel érkező készüléken dolgoznak, amely egyes beszámolókban telefonként, másutt pedig kameraként jelenik meg. Erről már április végén elárultak néhány részletet, magát a terméket azonban még nem dobták piacra, ami arra utal, hogy a főbb komponensek fejlesztése folytatódik.


Az Acer szerint a 4 hüvelykes kijelzővel ellátott Holo 360 asztali PC és telefon hiányában is lehetővé teszi a megfelelő minőségű fotók elkészítését és azok gyors feltöltését. Ahogy említettük, emellett a virtuális valóság is megjelenik itt, ami azért nem meglepő, mert a gyártó többek között itt igyekszik egy nagyobb szeletet kiharapni a tortából, vagyis komolyan dolgoznak a saját megoldások véglegesítésén. Azt sajnos még nem tudjuk, hogy ez a készülék mikor és milyen áron jelenik majd meg, a törekvés azonban egyértelmű, hiszen az említett jellemzők mellett itt a WiFi és a beépített képszerkesztő alkalmazás is felbukkan – mintha egy kompakt stúdiót szeretnének elérhetővé tenni a felhasználók számára.

Bárhogy is legyen, egyik szemünket érdemes lesz az Aceren tartani, az év második felében több érdekes fejlesztést is bemutathatnak majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások