Itt a Megjött Apuci 2 szinkronos előzetese

Itt a Megjött Apuci 2 szinkronos előzetese

2017. június 18. 10:14, Vasárnap
Már magyarul is láthatjuk, hogy milyen lesz a Daddy's Home 2.

Szinte azonnal megkapta magyar nyelvű előzetesét a Megjött Apuci második része, azaz a Daddy's Home 2. Általában azt szoktuk írni, hogy a korai szinkronos filmelőzetesek esetében, sem hangszereposztást, sem a fordítást nem kell feltétlenül véglegesnek tekinteni, hiszen a bemutatóig még sok minden változhat, nem tudni, milyen színész ér rá, illetve egyes mondatok, hogyan hangoznak kontextusban. Azonban ezen komédia esetében lesznek visszatérő szereplők, akik minden bizonnyal meg fogják kapni korábbi hangjukat.


A Mark Wahlberg és Will Ferrell főszereplésével készített tavalyelőtti komédia mindenképp sikeresnek volt tekinthető (értelemszerűen ezért folytatódik), hiszen annak ellenére, hogy viszonylag szerény költségvetésből készült, összesen 242 millió dollár bevételt termelt. Ebből a pénzből Amerikában több, mint 150 millió dollár folyt be, míg a világ többi részéről 92 millió.

Listázás a fórumban