Brutális hardvert kap a Galaxy S10

Brutális hardvert kap a Galaxy S10

2018. november 30. 10:09, Péntek
Az erős chip mellett a memória és a tároló mérete is nagyot ugrana.

A Samsung gőzerővel dolgozik a soron következő csúcskategóriás okostelefonok piacra dobásán, ami többek között azzal is magyarázható, hogy a Galaxy S9 és S9+ némileg csalódást keltő eredményt produkált. A dél-koreai cég eközben ez utóbbi telefonokat frissíti, egyelőre béta jelleggel.

A külső forrás által megszellőztetett specifikáció alapján a Galaxy S10 akár 12 GB memóriát is kaphat, ami rögtön nagy ugrást eredményezne az idei modellekhez képest, egyben pedig új rekordot is jelentene az androidos táboron belül. A belső tároló mérete eközben kereken 1 TB-ra emelkedhet, ami szintén komoly növekedést eredményezne, miközben a pletykák szerint egyszerre 3 példány megjelenésére számíthatunk. Ezek közül a Galaxy S10+ egy 6,7 hüvelykes kijelzőt és egyszerre 4 hátoldali szenzort kapna, míg a két példányban felbukkanó Galaxy S10 sorrendben egy 6,4 és 5,8 hüvelykes panellel büszkélkedne, két hátoldali kamerával.

Egy másik friss bejegyzés szerint az Exynos 9820 chippel ellátott, SM-G975F típusjelzésű modell valóban erős teljesítményt kínálna, hiszen ez az AnTuTu benchmarkjában 325 ezer pontot ért el, ami ugyan elmarad az iPhone XS által korábban felmutatott 358 ezres eredménytől, ám az androidos szegmensen belül az első helyet jelentené. Ezt jelenleg a Huawei Mate 20 Pro vezeti a maga 309 ezres számával, bár a Samsung típusa a tesztek során „csak” 6 GB memóriát vonultatott fel.

A gyártó eközben a Galaxy S9 és S9+ Android Pie frissítésén is munkálkodik, itt a napokban a második béta jelent meg, legalábbis azok számára, akik részt vesznek a programban. A 700 MB-os, valóban méretes frissítés a szelfikamera esetében is javításokat eszközöl, ezt várhatóan további változatok követik majd a sorban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások