Átalakítaná az internetet az új brazil elnök

Átalakítaná az internetet az új brazil elnök

2019. január 21. 08:30, Hétfő
A politikus többek között a digitális stratégiának köszönhetően szerezte meg az államfői pozícióját: közvetlenül kommunikált választóival, bírálóit pedig egyszerűen letiltotta a közösségi platformokról.

Jair Bolsonaro annak is köszönhette a sikerét, hogy mesterien alkalmazta és uralta az internet világát. Élő stream-kapcsolatban beszélt az állampolgárokkal; a közösségi portálokon fejtette ki a lesújtó véleményét a nőkről, az afroamerikaiakról, a homoszexuálisokról és a baloldali emberekről; az őt kritizáló újságírókat pedig egyszerűen letiltotta a Twitteren. Az új brazil elnök olyan platformokat bírált, amelyek a jobboldali személyek fiókjait olyan érvvel távolították el, hogy azok megsértették a felhasználási feltételeket. Jair Bolsonaro az érintettek oldalára állt és úgy reagált, hogy nem lett volna szabad a fiókokat törölni.

Az új kormány még nem árulta el a konkrét stratégiáját, máris megkapta az első kritikáit. Ronaldo Lemos jogász és digitális szakértő, a Technológia és Társadalom Intézet (ITS) igazgatója elmondta, hogy Bolsanaro a maximális véleményszabadság mellett csak addig áll ki, amíg őt nem kritizálja valaki. Aki mégis azt merészeli, az megnézheti magát. Az államfőt támogatókat felszólították arra, hogy a bírálatokat megfogalmazó baloldali tanárokat jelentsék vagy mobiltelefonnal filmezzék le, amikor elmondják a kritikájukat. A választási harcban nagy szerepet játszottak az elsősorban a WhatsAppon szervezett dezinformációs kampányok is.


Tai Nalon, az Aos Fatos nevű tényellenőrző kezdeményezés társalapítója hozzátette, hogy a "dezinformációs kampányok intézményesítése" látható. A közösségi hálózatokat politikai vélemények terjesztésére, valamint különböző intézmények, szervezetek és munkavállalói csoportok (sajtóorgánumok, újságírók, tanárok stb.) elleni támadásokra használják fel. Donald Trumphoz hasonlóan Bolsonaro is rendszeresen a Twitteren jelenti be a terveit, amelyeket részben a szövegkörnyezetéből kiragadott vagy hamis adatokkal támaszt alá. Az új brazil elnöknek vannak olyan javaslatai is, amelyekben a rabok családjainak szociális teljesítményét támadja.

Lemos szerint semmilyen konkrét utalás nincs arra, hogy az új kabinet számára valóban kulcsfontosságú lesz a közbiztonság javítása, s hogy a technológiát és a digitális eszközöket a szervezett bűnözés elleni információszerzésre fogják felhasználni. A politikus eddigi beszédeiből arra lehet következtetni, hogy erősíteni fogják a titkosszolgálatokat és kibővítik a jogosítványaikat, de azt még nem lehet tudni, hogy ezt milyen technológiák bevonásával érik majd el. Már a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon és a 2016-os nyári olimpiai játékokon is nőtt az alkalmazott biztonsági kamerák és a drónok száma. A biztonsági erők pedig egy adatbázisban gyűjtötték össze a tüntetéseken résztvevők adatait, s kikémlelték a közösségi portálokon a baloldali aktivistákat.


A látszat ne tévesszen meg senkit: katonai diktatúrára vágyik, nők megerőszakolásával viccelődik és nem érdekli az esőerdők védelme

Persze nem minden elképzelés vitatott. Marcos Cesar Pontes tudományos és technológiai miniszter, korábbi űrhajós a hivatalba lépésekor mondott beszédében közölte, hogy támogatni fogja a tudósokat és a kutatókat, meg akarja könnyíteni a tudományos eszközök, komponensek és nyersanyagok importját, illetve az ezekre vonatkozó adókat is csökkenteni szeretné. Emellett a távoli régiókban fejlesztenék az internetet. Az új kormány támogatja a tavaly elfogadott általános adatvédelmi törvény (Lei Geral de Proteçao de Dados Pessoais) alkalmazását is. A jogszabály a közintézmények és a magántulajdonban lévő vállalatok információkezelését szabályozza. A kabinet szintén elfogadta egy új adatvédelmi kormányhivatal létrehozását.

Laura Tresca, az Artigo 19 nevű nem kormányzati szervezet igazgatója hangsúlyozta, hogy konfliktusok vannak a biztonságpolitika és az adatvédelem között. A tavaly december végén kiadott 9637-es számú rendelet a nemzeti információbiztonság irányelveit érinti. Tresca rámutatott, hogy a dokumentum ellentétes az adatvédelmi törvénnyel és lehetővé teszi az országos ellenőrzések kiterjesztését, ezért nagyon fontos, hogy a civil társadalom nagyon pontosan megfigyelje a változásokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások