Műanyagból készül a kevlár utódja

Műanyagból készül a kevlár utódja

2019. október 9. 09:10, Szerda
Az új műanyag ugyanis sokkal erősebb és könnyebb, mint az acél.

A napjainkban zajló fegyverkezési verseny láttán nem túl meglepő, hogy a jelentős szereplők mindegyike (a lopakodó megoldások és hiperszonikus rakéták mellett) további anyagok kutatásával, azok alkalmazásával igyekszik előnyre szert tenni. Az amerikai fél most egy érdekes új műanyagra alapozná a kevlár leváltását, már amennyiben a fejlesztés páncélként is beválik.

A Buffalo Egyetem kutatói jelentették meg a napokban eddigi munkájuk eredményét, a közleményben pedig az UHMWPE (ultrahigh molecular weight polyethylene) egy módosított, továbbfejlesztett változatának rendkívül kedvező jellemzőiről olvashatunk. Az anyag szerint sikerült előállni egy olyan új műanyaggal, amely az acélhoz képest 14-szer erősebb és 8-szor könnyebb, így a jövőben akár testpáncélként, sisakként, valamint a járművek jobb védelmének kialakításánál is hasznos újításként jöhet számításba. Az anyag annyira fejlett, hogy még a kevlár leváltása is felmerült a lehetőségek között, itt azonban további részletes tesztekre lesz szükség, hogy a védelmi jellemzők pontos meghatározása is megvalósuljon.

A műanyag könnyen alakítható, formálható, így logikus lépésnek tűnik a testpáncélként és sisakként való alkalmazás, az eddigi eredmények szerint pedig az ebből készült páncél igencsak jó védelmet nyújtana a különböző lövedékek és egyéb becsapódó testek ellen. Nem véletlen, hogy a kutatást az Army Research Office (ARO) finanszírozta, ez is arra utal, hogy a jövőben a hadsereg használná ki az ebben rejlő előnyöket. A kutatók számára a gyöngyök jelentettek inspirációt, az új anyag állításuk szerint nagyon erős külső borítással, burkolattal rendelkezik, a belső pedig jóval rugalmasabb, így ez jobban elnyelheti, illetve eltérítheti a beérkező lövedékek kinetikus energiáját. Emellett a hődisszipációs mutatók is kiemelkedők, ami további előnyt jelent a védelem terén.

A szakemberek szerint a munka jól bizonyítja, hogy az új anyagok komoly hatást gyakorolhatnak a hadsereg által alkalmazott technológiákra, a következő lépés itt az említett további tesztek lebonyolítása lesz, amelyben már kifejezetten a páncélként való alkalmazást vizsgálják majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások