A hónap plakátját Christopher Nolan új filmje kapta

A hónap plakátját Christopher Nolan új filmje kapta

2022. december 27. 15:38, Kedd
Erős plakátot kapott az Oppenheimer.

Ahogy azt megszokhattuk az előzetes mellé plakát is dukál, hiszen a marketinget minden fronton érdemes megnyomni, így nem meglepő, hogy az új Oppenheimer-trailer mellé egy (kifejezetten jól sikerült) plakátot is kapott Christopher Nolan új filmje.

Christopher Nolan kapcsán mindig meg szoktuk jegyezni, hogy manapság nagyon kevés olyan rendező van, akik filmjének érkeztére a rajongói réteg felkapja a fejét, ugyanis manapság nagyon kevés olyan rendező van, akiknek a filmjét csak és kizárólag a nevükkel el lehet adni, amit jól mutat, hogy a COVID által megtépázott Tenet előtti öt filmjének nyitóhétvégéje sorban 158, 63, 161, 48 és 50 millió dollár volt, döbbenetes összegek, ezen rendezései amerikai összbevételek pedig 188 és 535 millió dollár között ingáztak, csupa-csupa siker.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások