Tovább csúsznak az új MacBook-típusok

Tovább csúsznak az új MacBook-típusok

2023. január 14. 23:27, Szombat
Az év első felében bukkanhatnak csak fel az M2-chippel ellátott példányok, az Apple óvatos.

A cég házon belüli fejlesztései meglehetősen gyakran szerepelnek oldalunkon, nemrég például arról írtunk, hogy már alakulóban volt az M2 Max, amely nevének megfelelően még nagyobb teljesítményt kínálna a felhasználóknak. A jelek szerint az ezen chipekkel felszerelt laptopok azonban tovább csúsznak, ezek debütálása néhány hónapon belül esedékes.

A tavalyi év második felében, a friss MacBook Air júniusi bemutatkozása után, még arról szólt a fáma, hogy az M2 Pro és az M2 Max chipekkel ellátott MacBook Pro-készülékek valamikor az év végén jelennének meg a piacon, erre azonban nyilván nem került sor. Az Apple ráadásul visszavágta saját utánpótlását, az utolsó negyedéves adatok ugyanis óvatosságra intették a vezetést, emiatt pedig az M1-típussal ellátott MacBook Pro-vonal képviselői is jóval alacsonyabb példányszámban állnak rendelkezésünkre. A különbség akár az 50 százalékot is elérheti, gyakorlatilag tehát az eredetileg tervezett mennyiség felét dobhatják csak piacra, ezt követően jelenne csak meg az új sorozat, amelynek debütálásáról egyelőre nem sokat tudunk.

A tajvani DigiTimes a napokban azt jelezte előre, hogy ezen új változatok az első negyedévben rajtolhatnak el, viszont az is előfordulhat, hogy csak a júniusban esedékes WWDC alatt kerítenek majd sort a hivatalos bemutatóra. Jelen pillanatban a raktárkészletek a kívántnál magasabb szinten vannak, emiatt az Apple már arra kéri a Quanta és a Foxconn illetékeseit, hogy fogják vissza a gyártás ütemét, annál inkább, mert az érdeklődő felhasználók egy része már az új változatokra vár, ez pedig még inkább mérsékli a piaci keresletet.

Az utolsó naptári negyedévben amúgy a teljes PC-piac visszaesést mutatott, az Apple viszont még viszonylag jól szerepelt, őket ugyanis kevésbé érintette ez a negatív trend.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások