Kevesen vannak tudatában milyen sebezhetők a tenger alatti internetkábelek

Néhány átviteli csomópont kiesése a teljes pénzügyi életet megbénítaná.

Az Északi Áramlat csővezetékek tavaly őszi szabotázsa más veszélyeztetett mélytengeri célpontokra is ráirányította a figyelmet. Oroszország az elmúlt években jelentősen megnövelte tengeralattjáró-tevékenységét és kémhajókkal térképezi fel az északi és balti-tengeri energia- és kábel-infrastruktúrát. A NATO többször figyelmeztetett arra, hogy a kritikus tenger alatti eszközök veszélyben vannak, és nemrég létrehoztak egy "koordinációs sejtet" a kérdéssel kapcsolatban.

Azonban továbbra is mélységes tudatlanság van azzal kapcsolatban, hogy mennyire függünk ettől a tenger alatti hálózattól, amely függőség a globális adatforgalom robbanásszerű növekedésével tovább nőtt. Egy tavalyi, az Európai Parlament számára készített jelentés szerint 400 kábel közvetíti a globális digitális kommunikáció 99 százalékát. De ennél is rosszabb a helyzet, mert vannak olyan klaszterek, ahol több kábel ér ki a partra, és köt össze kulcsfontosságú útvonalakat. Körülbelül 20 köti össze Nyugat-Európát az Egyesült Államokkal, amelyek a globális internetforgalom kétötödét bonyolítják.

Az egyik ilyen központ Porthcurno, egy falucskának sem nevezhető hely az Egyesült Királyság délinyugati sarkában. Szerepe az Egyesült Királyság kommunikációs infrastruktúrájában egyfajta történelmi véletlen. John Pender skót vállalkozó 1870-ben Falmouthban akarta az első, a szigetet Indiával összekötő távírókábelt partra tenni, de komplikációk miatt ebben a cornwalli faluban kellett partra szállnia. Porthcurno ma hat modern optikai kábel csomópontja, a rendszer sebezhetőségének jelképe. Múzeumában 2010-ben globális csúcstalálkozót tartottak a tenger alatti kábelekről, amelyekre a modern világ akaratlanul is támaszkodik. A múzeum "a rejtett infrastruktúrától való függőségünk tudatosításának" nevezi ezt a rendezvényt.


Idilli strand az ország bal alsó csücskében, jelentősége mégis felbecsülhetetlen
Ez az iparág a természeténél fogva ismeretlen. Rengeteg pénzbe kerülő eszméletlen hosszú kábeleket dugnak az óceán fenekére, ahol évtizedeken át zavartalanul működnek. A kábelek nagyrészt magántulajdonban vannak, és távközlési vagy IT-cégek, például a Google és az Amazon tartják fenn őket. A rendszert úgy tervezték, hogy ellenálljon a baleseteknek, amelyek a halászhajóknak és a horgonyoknak köszönhetően rendszeresen előfordulnak. De az állam számára kevéssé ismert a rendszer redundanciája, illetve hogy a magántulajdonosok milyen mértékben javították a biztonságot a kulcsfontosságú csomópontokon. A kormányok jobb védelmet szeretnének, de a kiterjedt hálózat ellenőrzése kihívást jelent, különösen, mivel a balesetek elkerülése érdekében az útvonalak nyilvánosak.

Egy nagyobb kiesés esetén a forgalom elméletileg zökkenőmentesen átirányítható más kábelekre. Hogy ez a gyakorlatban mennyire működik jól, az vitatható, különösen mivel a régebbi hálózatok karbantartása nem biztos, hogy megfelelő, másrészt eleve az is kérdéseket vet fel, ha az EU-USA transzatlanti forgalmat Kínán keresztül irányítanák át. A globális javítási lehetőségek korlátozottak, egy átlagos javítás legalább két hetet vesz igénybe.

Nehéz az összehangolt támadással szembeni ellenállóképesség megtervezése, mert a kormányok sem teljesen tudják, mely kábeleket, kik és mire használnak. A nemzetközi jog az infrastruktúra '70-es és '80-as években játszott periférikus szerepéhez illeszkedik, mintsem ahhoz a nélkülözhetetlen státuszhoz, amelyet ma betölt. Nincs bejáratott nemzetközi mechanizmus a kritikus forgalom szükség esetén történő átirányítására és a javítások rangsorolására. Sok nagyvállalat nem tudja pontosan, hogy mely kábeleket milyen szolgáltatásokhoz használnak, azokat pedig végképp nem ismerik, amelyekre külső vállalkozóik támaszkodnak.

A pénzügyekben különösen nagy a kockázat. A tenger alatti kábelek működtetik a globális fizetési rendszert, napi 10 milliárd dollárnyi pénzügyi átutalást bonyolítanak le. Erre támaszkodik a Swift és az amerikai Chips klíringrendszer is. Most a szabályozó hatóságok ösztönzésére a cégek "súlyos, de valószínűsíthető" eseményekre készülnek. Tesztelni fogják ellenálló képességüket, megpróbálják feltérképezni a felhasználást, biztosítékokat kérnek a beszállítóktól és alternatívákat dolgoznak ki a a legrosszabb forgatókönyv esetére. Ezt a jól ismert kockázatot eddig nagyrészt figyelmen kívül hagyták, de egy pandémia után és az ukrajnai háború tavaszi hadjáratának kezdetén a "súlyos, de valószínűsíthető" kifejezés új értelmet nyer.