Feladta elektromos autókkal kapcsolatos terveit az Apple

Feladta elektromos autókkal kapcsolatos terveit az Apple

2024. február 28. 11:37, Szerda
Kutatására az Apple dollármilliárdokat költött, és a Tesla autonóm vezetési funkciókat is tartalmazó járműveinek riválisának szánták.

A vállalat egy belső megbeszélésen közölte az alkalmazottakkal, hogy a projektet elvetette, és a csoport tagjait más szerepkörökbe helyezik át, többek között az Apple mesterséges intelligencia részlegén belül. Bár az Apple soha nem mutatta be autóját a fogyasztóknak, a termék sok éven át a Szilícium-völgy egyik legjobban őrzött titka volt, annak ellenére, hogy közutakon tesztelték. Az önvezető autós programjának lemondása ritka kudarc a vállalat számára, amely általában nem szokott ilyen nagy horderejű projekteket félretenni. A vállalat az elmúlt években nem igazán talál új növekedési lehetőségeket, hiszen a piac már telítődött iPhone telefonokkal, és azokat az emberek ritkábban cserélik le, mint korábban.

A fő ok a pénzügyi ellehetlenülés, a cégvezetők úgy vélik, hogy a kiadása nem lenne nyereséges. Ez a fejlemény azonban sokakat nem fog meglepni, akik szorosan követik az eseményeket: a projektről már egy ideje tudni lehet, hogy problémás, és az Apple-nek még akkor is magas indulási költségekkel és nehéz szabályozási környezettel kellett volna szembenéznie, ha sikerül összehozni egy terméket. Az autó fejlesztésének munkálatai eredetileg még 2014-ben kezdődtek, és 2028-as megjelenési dátumot tűztek ki célul. A jármű ideális esetben fényűző, limuzinszerű belső térrel, robusztus önvezető képességekkel és legalább 100 000 dolláros árcédulával rendelkezett volna. Az ambíciók idővel csökkentek, egykor például 4-es szintű önvezető képességeket terveztek, de azt visszavonták a 2+ szintre.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója többször utalt nyilvánosan arra, hogy az Apple érdeklődik az autós piacra való belépés iránt. A vállalat az évek alatt több száz autonóm vezetési technológiával felszerelt járművet tesztelt. A belsőleg Titan és Project 172 kódnéven futó elképzelések sok buktatón mentek át, a részleg egyes részeit bezárták, a terveket elvetették és újraindították, és több tucatnyi dolgozót bocsátottak el menet közben. A termék fontos volt Cook öröksége szempontjából, mivel ellensúlyozta volna azt a felfogást, hogy az Apple elvesztette innovációs képességét és nem tudott előállni a "következő nagy dologgal".

A vállalat sokat fektetett az új technológiák fejlesztésébe, az elmúlt öt évben 113 milliárd dollárt költött kutatásra és fejlesztésre. Mindezek ellenére Cook vezetése alatt a vállalat kevés új hardverterméket mutatott be: az Apple Watch ugyan jelenleg az okosórák piacának vezetője, de a HomePod okoshangszóró megbukott, a most kiadott 3500 dolláros Vision Pro szemüveg pedig nehezen lesz a Meta virtuális valóság headsetjeinek riválisa.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások