Jön a Radeon 8700, 8800 és a GeForce4 Ti4200

Jön a Radeon 8700, 8800 és a GeForce4 Ti4200

2002. március 21. 14:58, Csütörtök
Ahogy azt a CeBIT 2002 szakkiállítást megelőző napokban-hetekben már tudni lehetett, a kiváló minőségű termékeiről híres ATI Technologies a mostani CeBIT-en nem mutatta be új grafikus megoldásait. A kanadai cég CeBIT-en megjelent vezetői határozottan cáfolták, hogy Radeon 8500XT néven a közeljövőben bármilyen ATI újdonság forgalomba kerülne, azt azonban egyetlen ATI munkatárs sem kívánta cáfolni, hogy az RV250-alapú új ATI kártyák valamikor a közeljövőben piacra kerülnek.

Különböző források szerint az ATI Technologies azért nem tudta a mostani CeBIT-en bemutatni az RV250-alapú vadonatúj videokártyáit, mert a különböző szoftverfejlesztő cégeknek eddig állítólagosan nagyon kevés idejük volt az ATI újdonságának tesztelésére és komolyabb támogatásának megvalósítására, vagyis az ATI egyszerűen el kívánta kerülni egy esetleges beégés veszélyét, persze ami késik, az nem múlik. A legfrissebb információk szerint az ATI Technologies két RV250-alapú grafikuskártyát kíván a közeljövőben piacra dobni, név szerint az ATI Radeon 8800-at, és az ATI Radeon 8700-at, melyek azonos, 350 MHz-es GPU frekvenciával rendelkeznek, azonban a rájuk integrált memória mennyisége és frekvenciája eltérő. A Radeon 8800-as csúcsmodellen 128 MB 600 MHz-es frekvencián ketyegő DDR SDRAM memória kap helyet, míg az olcsóbb Radeon 8700-as verzión 64 MB 550 MHz-es frekvenciájú DDR SDRAM memória foglal helyet. Ily módon egyébként az ATI Radeon 8700 és a már jó ideje forgalomban levő ATI Radeon 8500 memóriakonfigurációja megegyezik egymással.


Az ATI a jelek szerint tehát egyre kiválóbb minőségű grafikuschipeket tud gyártani - ráadásul egyre nagyobb számban - , vagyis az ATI vezetőinek most már csak abban kell reménykedniük, hogy a rendkívül magas frekvenciájú újabb Radeon grafikuskártyák megnyerik majd maguknak a felhasználók szívét. Az ATI Radeon 8800-as és ATI Radeon 8700-as videokártyák kereskedelmi forgalomban történő debütálásának pontos időpontja egyébként sajnos továbbra sem ismeretes, azonban különböző források szerint az ATI április folyamán már mindenképpen megkezdi a sorozatgyártásukat, ezt követően pedig a kereskedőkhöz történő leszállításukat.

Ide kapcsolódó, számunkra mindenképpen jó hír, hogy az Nvidia immár biztos, hogy gyártani fogja a GeForce4 Ti4200-as grafikuskártyákat, melyekről röviden annyit érdemes tudni, hogy kiváló ár/teljesítmény mutatóval rendelkező kártyák lesznek. Az Nvidia eddig a GeForce3 Ti500-zal való nem kívánt házon belüli konkurálása miatt ódzkodott a GeForce4 Ti4200 piacra dobásáról, azonban jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy az Nvidia ezen újdonsága április végén feltűnik majd a számítástechnikai kereskedések polcain.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások