Az Intel véglegesen szakít a Rambus támogatással

Az Intel véglegesen szakít a Rambus támogatással

2002. június 6. 17:54, Csütörtök
Habár a közelmúltban sokan kételkedtek az üggyel kapcsolatban, immár teljesen biztosra vehető, hogy az Intel a közeljövőben fel kíván hagyni a Rambus DRAM memóriák támogatásával. A napokban Tajvanon zajló Computex 2002 számítástechnikai szakkiállításon ezt maguk az Intel vezetői is megerősítették, ugyanis újságírók körében azt nyilatkozták, hogy a múlt hónapban debütált i850E típusjelzésű alaplapi chipkészlet volt az Intel utolsó olyan chipsete, mely Rambus memória támogatással rendelkezett. Az Intel munkatársai arról is beszámoltak, hogy a chipgyártó a jövőben minden eddiginél nagyobb figyelmet kíván szentelni az egy-, illetve kétcsatornás DDR memóriák chipset szintű támogatására, igaz ezt már jó ideje sejteni lehetett.

Az Intel mostani, immár teljesen hivatalos bejelentése sokak szerint rendkívül komoly nehézségeket okozhat annak a Rambus cégnek, melynek képviselői éppen a napokban zengtek ódákat arról, hogy a Rambus támogatással rendelkező alaplapok, illetve a Rambus DRAM memóriák világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ebben egyébként nem titkoltan óriási szerepe van az Intel nemrégiben debütált új i850-es chipsetének, mely félhivatalosan immár az 1066 MHz-es Rambus memóriákat is támogatja. Az Intel már több hónapja utalt arra, hogy a májusban debütáló i850E lesz az utolsó Intel gyártmányú Rambus-os chipset, most pedig a chipgyártó egyszerűen nem tett mást, mint beváltotta korábbi ígéreteit. Noha a jövőben az Intelen kívül természetesen más gyártók foglalkozhatnak még Rambus-os chipsetekkel, azonban gondolom nem szükséges ecsetelnem, hogy az Intel Rambus piacról történő kivonulása milyen csapást jelent majd a Rambus cégre.

Az Intel képviselői a Computexen arról is beszámoltak, hogy az immár DDR333 memóriatámogatással rendelkező i845GE, illetve i845PE típusjelzésű új Intel chipkészletek várhatóan idén ősszel kerülnek majd forgalomba, ezt követően pedig megérkeznek majd a cég vadonatúj, kétcsatornás DDR memóriákat támogató chipsetei is. Jelen pillanatban egyébként mindössze két olyan chipset van forgalomban, mely kétcsatornás DDR memória támogatással rendelkezik, ezen chipsetek pedig név szerint az Intel E7500, illetve az Nvidia nForce. Zárójelben megjegyzem, hogy ez ügyben a tajvani VIA Technologies és Silicon Integrated Systems ugyancsak komoly tervekkel rendelkezik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások