Kampány indult a zenefájl-cserélő szolgáltatások ellen

Kampány indult a zenefájl-cserélő szolgáltatások ellen

2002. szeptember 28. 14:15, Szombat
A nagyobb hanglemezkiadó cégek egymással összefogva csütörtökön egy olyan több millió dolláros reklámkampányt indítottak, melynek célja, hogy a nyomtatott és az elektronikus sajtóban tudatosítsa az emberekkel: a zenefájlok illegális módon történő lemásolása, illetve a különböző internetes zenefájlokat csereberélő szolgáltatások használata lényegében kimeríti a lopás fogalmát. A reklámkampány készítői elmondták, hogy a számos híres előadó és együttes nevével fémjelzett reklámsorozat révén azt szeretnék elérni, hogy a fájlcserélő szolgáltatásokat használó felhasználók egy kicsit elgondolkodjanak azon, hogy tulajdonképpen mit cselekszenek, valamint, hogy szégyelljék el magukat, és mihamarabb hagyjanak fel ezen szolgáltatások használatával.

A hanglemezkiadók a kampány kapcsán többek közt olyan nagy neveket nyertek meg maguknak, mint például Madonna és Sting, akik központi szerepet játszanak a kiadók által az említett szolgáltatások ellen indított legújabb háborúban. A kampány keretein belül felbukkanó egyik reklámban híres énekesek idézeteivel lehet találkozni. "Bemennél egy CD boltba azért, hogy ott CD-ket lopjál? Lényegében ugyanezt teszed, ha a számítógéped és az internet segítségével bizonyos szolgáltatásokat veszel igénybe, és ily módon zenéket lopsz magadnak" - mondta Britney Spears.

A hanglemezkiadó cégek vezetői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a most indult nagyszabású kampány segítségével jóra szeretnék nevelni a fiatalabb zenerajongókat, ezenkívül pedig a fiatalok szüleiben is tudatosítani szeretnék, hogy az internetes zenefájl cserebere szolgáltatások használata törvénybe ütköző, ugyanis ily módon a felhasználók lényegében nem tesznek mást, mint meglopják a szövegírókat, a zeneszerzőket, az előadókat és nem utolsó sorban a kiadókat. A kiadók elmondása szerint a kampányra azért van szükség, mert a CD eladási mutatók az elmúlt években jelentős mértékben romlottak, ami egyértelműen annak tudható be, hogy a különböző internetes zenefájl szolgáltatások napról napra nagyobb népszerűségnek örvendenek. "A zenefájlok illegális letöltése nem más, mint lopás. Ez ilyen egyszerű" - nyilatkozta Hilary Rosen a RIAA (Recording Industry Association of America) elnök-vezérigazgatója.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások