Megtalálták az univerzum legerősebb mágnesét

Tudósok egy különös neutroncsillag körüli mágneses mező első közvetlen mérésének eredményeként azonosították az univerzum ismert legmágnesesebb objektumát, amit először 25 évvel ezelőtt vizsgáltak meg.

A NASA Rossi röntgensugarú felderítő műholdja által a neutroncsillag közelében közel fénysebességgel csapkodó parányi proton sorsát figyelemmel kísérve, a tudósok számítása szerint a csillag mágneses mezejének ereje a korábbi becslések tízszerese, ez olyan erő, ami elég lenne, hogy lelassítson egy mozdonyt a Hold távolságából. Az SGR 1806-20 névre keresztelt objektum csak egyike annak a tíz szokatlan neutroncsillagnak, melyeket "mágnescsillagként", azaz magnetárként osztályoznak. Ezek több ezerszer mágnesesebbek, mint a hagyományos neutroncsillagok és több milliárdszor erősebbek, mint a Földön készített legerősebb mágnesek. Mágneses mezejének ereje megközelítőleg 10^15 Gauss, állítja a George Washington Egyetem kutatója, Alaa Ibrahim által vezetett csapat, akik a NASA megbízásából folytatják megfigyeléseiket. Más magnetárok is lehetnek ilyen mágnesesek, azonban eddig esetükben még nem sikerült közvetlen méréseket elvégezni. A Nap átlagos mágnese mezeje 1 és 5 Gauss között váltakozik.

"Ha ez a magnetár olyan közel lenne, mint a Hold, képes lenne átrendezni testünk molekuláit" - mondta Ibrahim. Szerencsére az SGR 1806-20 biztonságos 40000 fényévnyi távolságban van a Földtől. "Bár senki sem szeretne közel kerülni egy ilyen objektumhoz, most már rendelkezünk egy olyan eljárással, mellyel messziről vizsgálhatjuk az extrém gravitációs és mágneses erőknek kitett anyagot."

Egy neutroncsillag egy közel 16 kilométer átmérőjű tömör gömb, egy összeomlott csillag magjának maradványa, ami egykor nagyjából tízszer akkora tömegű volt, mint a Nap. 1979-ben a tudósok hatalmas kitörést figyeltek meg egy neutroncsillagnál, mely a további elemzések alapján egy új neutroncsillag osztály kezdetét jelentette, amit Soft Gamma-ray Repeaters (SGR) néven ismerünk. A tudósok elméletei szerint ezen objektumoknak rendkívüli mágnesességgel kell bírniuk, azért, hogy ilyen hatalmas kitörésekre legyenek képesek, így alakult ki a "magnetár" elnevezés. Egy ilyen kitörés során, ami mindössze 0,2 másodpercig tart, annyi energia szabadul fel, mint amit Napunk egy év leforgása alatt termel.

Eddig az SGR-ek mágneses mezejét a csillag forgásából, illetve annak lassulásából állapították meg, ám ez közvetett mérés volt. Ibrahim csapata egy energia jellegzetességet fedezett fel az SGR 1806-20 kitöréseinél. A csillag felszínéhez közeli fény által kibocsátott energia szintjét mutató spektrális jellemvonásaik elemzésével felfedeztek egy konkrét energiát, ami 5000 elektron Volton manifesztálódik. Ez az energiaszint, mondta Ibrahim, pontosan megegyezik egy 10^15 Gauss erejű mágneses mezőbe zárt proton gerjesztéséhez szükséges energiával. Ez beleillik a magnetár "csillagrengés" modellbe, ami egy földrengéshez hasonlóan egy pillanatra megnyitja a neutroncsillag felszínét, és protonokat lövell ki. A rengés maga a magnetárok esetében látható kitörések forrása, a kilövellt protonok pedig fogságba esnek a csillag erős mágneses mező hurkaiban.