2003-ban megkezdődik a harc a GDDR-II és a GDDR-III között

2003-ban megkezdődik a harc a GDDR-II és a GDDR-III között

2002. december 20. 19:50, Péntek
Jelen pillanatban minden jel arra utal, hogy a következő generációs grafikuskártyákon fellelhető memóriák tekintetében két nagy táborra fog oszlani a piac. Az egyik ilyen nagy tábornak a GDDR-II memóriák mellett voksoló Nvidia Corporation a szószólója, a másik tábort pedig a GDDR-III memóriákkal szimpatizáló ATI Technologies vezeti.

Az igazsághoz tartozik, hogy egyelőre még mindkét cég csak tapogatózik az üggyel kapcsolatban, ami konkrétan azt jelenti, hogy sem az ATI, sem az Nvidia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben esetleg mindkét memóriát, vagy éppen csak az ellentábor által támogatott memóriát fogja majd használni. Magyarul egyelőre még sem a GDDR-II, sem a GDDR-III memóriáknak nem volt igazán alkalmuk arra, hogy bebizonyítsák rátermettségüket, azonban minderre a jövő év folyamán minden bizonnyal sor fog kerülni.

Mint ismeretes, az Nvidia az elmúlt hónapban jelentette be azon GeForce FX típusjelzésű vadonatúj grafikus megoldását, mely a világon elsőként GDDR-II memóriachipekre épül. Ezen újfajta chipek a második generációs DDR (Double Data Rate) memóriák kifejezetten grafikus felhasználási környezetekre optimalizált változatainak tekinthetők. Jelen pillanatban a dél-koreai székhelyű Samsung Electronics az egyetlen olyan cég, mely 500 MHz-es működési frekvenciával, és kivezetésenként 1 Gb/s-os adatátviteli sebességre képes GDDR-II memóriachipeket gyárt. Az Infineon Technologies és az Elpida Memory az ígéretek szerint 2003 első negyedévében kezdik meg első GDDR-II memóriachipjeik forgalmazását, a Hynix Semiconductor pedig várhatóan a jövő év áprilisában kezdi meg hasonló chipjeinek tömeggyártását.

A nagyobb memóriagyártó cégek közül lényegében a Micron Technology az egyetlen, mely nem lát fantáziát a GDDR-II memóriákban, e helyett pedig inkább a GDDR-III memóriákra kíván koncentrálni, vagyis beáll az ATI Technologies táborába. Véleményem szerint a GDDR-II memóriák nagyon rövid életűek lesznek, éppen ezért mi már most a nagyobb adatátviteli sebességet garantáló GDDR-III memóriákra szavazunk - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Terry Lee, a Micron Technology egyik igazgatója, majd hozzátette, hogy ezen újgenerációs memóriák várhatóan a jövő év második felében fognak bemutatkozni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások