Comdex rivális rendezvényt tervez a Jupitermedia

Comdex rivális rendezvényt tervez a Jupitermedia

2003. február 5. 01:00, Szerda
Miután a Comdex az elmúlt években fokozatosan elvesztette népszerűségét, a rendező társaság pedig a csőd szélére sodródott, a Jupitermedia egy rivális informatikai kiállítással állt elő.

A Comdex kiállítás szervezője, a Key3Media hétfőn bejelentette, hogy csődvédelmi eljárást kezdeményez. A szakértők szerint a lépés nem okozott túlzottan nagy meglepetést, mivel a gazdasági visszaesés az elmúlt években a Comdex kiállítás résztvevőinek folyamatos csökkenését okozta, a társaság pedig már korábban súlyos anyagi válságba, már - már kilátástalan helyzetbe került.

A Jupitermedia egy nappal a Key3Media bejelentését követően közölte, hogy lefoglalta novemberre a Las Vegas-i Mandalay Bay Convention Center konferenciaközpontot, ahol a Computer Digital Expo Fall 2003 elnevezésű kiállítást tervezi megtartani az ősz folyamán. Az őszi Comdex, illetve a Computer Digital Expo Fall 2003 kiállítások így egyidőben lesznek, egymástól alig néhány utcányira.

A Jupitermedia egyelőre nem kívánt részletekbe bocsátkozni a várható kiállítókkal, illetve beszédet mondó szakértőkkel kapcsolatban.

A Key3Media azonban továbbra sem adja fel. A társaság úgy véli, a csődvédelmi eljárás 90 napos határideje alatt bizonyosan meg tudja oldani hiteleinek átütemezését. A cég által szervezett Comdex, Networld+Interop, és JavaOne rendezvények így a tervezett időpontban megrendezésre kerülnek 2003-ban is.

Mint Alan Meckler, a Jupitermedia vezérigazgatója elmondta, a társaság nem érzi úgy, hogy tervével tönkretenné a Comdexet, illetve a kiállítás szervezőjét. "Az utóbbi időben sokat gondolkoztunk a Comdex jövőjéről. Bár mi nem akarjuk felvásárolni a Key3Media-t, egyre inkább úgy érezzük, hogy nem csak a társaság anyagi helyzete ingott meg, de a Comdex maga is tönkrement" - mondta Meckler, aki szerint a Jupitermedia számos IT céggel tárgyalásokat folytat az új kiállításon való részvétellel kapcsolatban. Bár a vezető konkrét társaságokat nem kívánt említeni, elmondása szerint nem lesz probléma a kiállítók számával, mivel a Jupitermedia 25 százalékkal kevesebb pénzt kér a kiállítóktól, mint a Key3Media a Comdex földszintjén.

A vezető szerint a rendezvény 100 ezer - 125 ezer négyzetméteres helyet fog elfoglalni, és legalább annyi kiállítója lesz, mint a tavalyi Comdex-nek. "Nem kell, hogy óriási kiállítás legyen. Mi csak egy jobb kiállítást szeretnénk."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások