IBM ThinkVision L200P LCD monitor

IBM ThinkVision L200P LCD monitor

2003. február 27. 12:03, Csütörtök
A világ vezető számítógépgyártó cégei között nyilvántartott IBM bemutatta vadonatúj ThinkVision LCD monitor termékcsaládjának első tagját. A keresztségben IBM ThinkVision L200P nevet kapott újdonság egy igazi high-end kategóriás kijelző, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 20,1 colos képátló, illetve az UXGA, vagyis 1600 x 1200 pixeles felbontás.

A cég munkatársai a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a most debütáló ThinkVision termékcsalád szerves részét képezi az IBM legfrissebb stratégiai átszervezésének. Ez a Think névre hallgató projekt a gyártó szerint arra hivatott, hogy jelentős mennyiségű kutatási és fejlesztési munka révén minden korábbinál egyszerűbben használható és széles szolgáltatási körű eszközöket állítson elő a felhasználók számára. A Think projektről egyébként először tavaly novemberben egy New York-i rendezvényen beszéltek a Big Blue munkatársai.

A ThinkVision termékcsaládba az idei év folyamán várhatóan számos vadonatúj, kisebb-nagyobb monitor fog érkezni, most azonban tekintsük át röviden, hogy mit nyújt a termékcsalád legelső tagja, a ThinkVision L200P. Először is le kell szögeznünk, hogy az IBM ezen kijelző újdonsága koránt sem olcsó mulatság, hiszen nem kevesebb mint 1349 dollárt kell kifizetni érte, igaz ez az ár ebben a kategóriában nem nevezhető túlzottan magasnak.

A ThinkVision L200P úgynevezett Think szolgáltatásai közé tartozik többek között az állítható magasságú talpazat, mely mintegy 8 centiméteres állíthatósága révén mind az alacsony, mind a magas felhasználóknak jó szolgálatot tehet. A könnyebb használat jegyében az IBM számos automatikus konfigurációs megoldást is alkalmazott, ezenkívül pedig említésre méltó a korábbiaknál állítólag sokkal kezelhetőbbé varázsolt on-sreen (képernyőre írt) vezérlőpult. A ThinkVision L200P egyszerre akár két személyi számítógépre is köthető, valamint analóg és digitális bemenetekkel egyaránt rendelkezik. Az IBM úgy gondolja, hogy a ThinkVision sorozatú LCD monitorok ezen első képviselőjét elsősorban olyan nagy teljesítményű munkaállomások mellé vásárolják majd, melyeket elsősorban különböző 3D tervezési és grafikai munkákra használnak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások