Már kapható az AMD első Athlon 64 processzora

Már kapható az AMD első Athlon 64 processzora

2003. szeptember 14. 16:10, Vasárnap
Elérkezett a sokak által várva pillanat: az Advanced Micro Devices (AMD) újgenerációs asztali processzora, az Athlon 64 megjelent a kereskedelmi forgalomban.

Természetesen kis hazánkban egyelőre nem érdemes megrohamozni a számítástechnikai kereskedéseket Athlon 64 ügyben, ugyanis a vadonatúj AMD processzor jelen pillanatban még csak és kizárólag Japánban vásárolható meg. Ismeretes, hogy Japánban a legtöbb esetben már a hivatalos debütálás előtt megvásárolhatók a legfrissebb hardver eszközök, és nincs ez másképp most sem, amikor is az Athlon 64 az AMD bejelentésénél több mint egy héttel előbb jelent meg a piacon.

Ahogy az várható volt, a Sunnyvale-i székhelyű chipgyártó elsőként a 3200+ típusjelzésű Athlon 64 processzorral rukkolt elő, mely 475 dolláros, vagyis mintegy 108 ezer forintos kiskereskedelmi árú processzorról röviden annyit kell tudni, hogy Socket 754-es tokozással, egycsatornás PC3200-as memóriakontrollerrel, 1 MB másodszintű gyorsítótárral, illetve 128 KB L1 cache-sel rendelkezik. Az első Athlon 64 3200+ processzorok a legfejlettebb 0,13 mikronos gyártási technológiák segítségével készülnek, működésükhöz pedig 1,55 V-os feszültséget igényelnek. A chipgyártó egyébként várhatóan a jövő év első felében fog áttérni a fejlettebb, 0,09 mikronos csíkszélességű processzorok gyártására.




Elmondások szerint ezen - Japánban most elsőként felbukkant - Athlon 64 chipek az idei év harmincadik hetében készültek, és kereken 2 GHz-es működési frekvenciával rendelkeznek. Egyes források szerint az AMD szeptember végén várhatóan be fogja mutatni a 2,2 GHz-es működési frekvenciájú Athlon 64 processzort is, legalábbis az a tény, hogy a chipgyártó már július végén képes volt a 2 GHz-es változat sorozatgyártására, erre enged következtetni.




Az újdonságok iránt rendkívül fogékony japán felhasználók azonban mit sem érnének a vadonatúj, x86-64 architektúrájú AMD processzorokkal, ha nem lennének forgalomban olyan alaplapok, melyekbe ezek a chipek betehetők. Nos a japánok e tekintetben is szerencsésnek mondhatók, ugyanis a szigetországban már megvásárolható az MSI K8T Neo-FIS2R típusjelzésű Athlon 64-es alaplap, valamint több Athlon 64-es hűtőborda is elérhető a piacon.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások