Miniatűr processzor és alaplap a VIA-tól

Miniatűr processzor és alaplap a VIA-tól

2003. szeptember 27. 13:51, Szombat
Tajvan egyik legnagyobb chipgyártó cége, a VIA Technologies bejelentette, hogy még ebben az évben megkezdi mindeddig legkisebb méretű PC-s mikroprocesszora, valamint alaplapja partnercégekhez történő leszállítását.

Wen-shi Chen, a vállalat elnök-vezérigazgatója a napokban Tajpejben zajló Computex szakkiállítás keretein belül megrendezett VIA Technology Forumon elmondta, hogy a cég kereken 1 GHz-es működési frekvenciával rendelkező, Nano-BGA (Ball Grid Array) tokozású legújabb processzora akkora, hogy elfér akár egy ujjhegyen is. A mikrochip egyébként konkrétan 1,5 x 1,5 centiméteres méretekkel rendelkezik.


Tim Handley, a VIA Technologies szóvivője utalt arra, hogy a most bejelentett vadonatúj C3-as processzorban ugyanaz a mag teljesít szolgálatot, mint a cég korábbi C3-as chipjeiben, azonban a Nano-BGA tokozásnak köszönhetően az újdonság sokkal kisebb méretű lehet, mint hagyományos kivitelben készülő elődje. Az új tokozású VIA C3 processzorok mellé a vállalat egy új alaplapot is kifejlesztett, mely nem meglepő módon ugyancsak rendkívül kis méretekkel rendelkezik. Chen elmondása szerint mostanság világszerte egyre nagyobb igény mutatkozik a miniatűr számítógépes megoldások iránt, ugyanis ilyen eszközök találhatók többek között egyes nagy tudású televíziós készülékekben, otthoni szórakoztató rendszerekben, set-top boxokban és egyéb fogyasztói elektronikai berendezésekben.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A VIA Technologies Nano-ITX formátumú legújabb alaplapja mindössze 11,9 centiméter hosszú és ugyancsak 11,9 centiméter széles, vagyis még az ugyancsak nem éppen óriási méreteiről ismert Mini-ITX szabványú alaplapok mellett is eltörpül. Utóbbi szabvány egyébként 17 x 17 centiméteres méreteket ír elő. Chen elmondta, hogy mind a Nano-BGA tokozású új 1 GHz-es C3 mikroprocesszor, mind pedig a vele kompatibilis Nano-ITX formátumú alaplap újdonság szállítása meg fog kezdődni az idén, a kereskedelmi forgalomban azonban várhatóan csak a jövő év első negyedévében jelennek meg az új termékek. Chen egyelőre sem a processzor, sem az alaplap fogyasztói árával kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások