Készül az XGI új DirectX 9.1-es grafikus processzora

Készül az XGI új DirectX 9.1-es grafikus processzora

2004. január 21. 22:49, Szerda
Az XGI Technologynál már ebben a negyedévben elkészülnek az új Pixel és Vertex Shader 3.0 támogatású grafikus chipek első mintapéldányai. A chip feltehetően még mindig a Volari architektúrára épül, és valamikor ezév második felében jelenik majd meg.

Egy kínai weboldal értesülései szerint az új XG45-ös DirectX 9.1 grafikus chip első példányai március környékén fognak leesni a futószalagról. Ha a cégnek nem lesznek különösebb problémái a chippel kapcsolatban, akkor ezután 90-120 napon belül kezdődhet meg a tömegtermelés. Ha minden jól megy tehát, akkor július-augusztus környékén újra versenybe szállhat az XGI a mostani, kissé félresikerült próbálkozása után.


Volari Duo V8 Ultra

A DirectX 9.1-es megoldás mellett a hírek szerint a cég a mostani V5 és V8 családot XG41 és XG42 kódnéven át kívánja vinni addigra a PCI Express csatolóra. Az azonban egyelőre tisztázatlan, hogy egy az egyben a mostaniak jelennek meg majd új csatolóval, avagy már egy frissített termékcsaládról lesz szó.


A legfrissebb tesztek szerint a jelenlegi csúcskártyájuk a Volari Duo V8 Ultra - amelyen két darab XG40 dolgozik - olyan problémákkal küzd többek között a teljesítmény terén, amelyek a cég részéről komoly architektúrális változtatásokat igényelnek. Ennek nyomán a logikus lépés az lenne, ha az XGI a frissített PEG x16 termékcsaládban kijavítaná ezeket az egyértelmű hibákat. Ha ugyanis nem fejleszti például tovább a textúra gyorsítótár kezelést, és az árnyékolók működését, akkor a PCI Express x16, a növelt futószalag, sőt, még a processzorok száma sem fog jelentős teljesítménynövekedést hozni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások